– Hányadik közös munkád volt ez Barabás Olgáva?

– Ha jól számolom, a hatodik.

– Miért szeretsz vele dolgozni?

– Inkább őt kellene megkérdezni arról, miért szeret velem dolgozni! Főiskolás voltam, amikor először találkoztunk. Harmadéven egy Nimwégai Márikát akartunk csinálni, de az nem jött
össze, és átcsúszott negyedikre. Aztán hozta a Jó reggelt, napsugár! szövegét. Így kezdődött. Előítéletek és sablonok nélkül közeledett hozzám. Nagyon megnyugtató vele dolgozni, mert bár van köztünk harminc centi magasságkülönbség, mégis biztonságban érzem magam mellette. Hú… nehéz ezt szavakkal megfogalmazni, ez inkább egy érzés.

– Ismerted a darab alapanyagát, Steinbeck világát? Egyáltalán: te is Lennie-t osztottad volna magadra?

– Ha  abból indulsz ki, hogy Lennie fizikai erejét valahogy láttatni kell, akkor biztosan nem George vagyok, de bárki mást örömmel játszottam volna. A regényt olvastam, a filmet is megnéztem, próbáltam utánajárni Steinbecknek, az írásainak, és Florin Piersic alakításáról is sokat meséltek. De először egyáltalán nem olyannak képzeltem, mint amilyenné Olga által lett. Lehet, hogy külsőségekben gondolkodtam, az értelmi fogyatékosság közvetlenebb, egyértelműbb megfogalmazásában. Aztán jött Olga, és hozta az ő történetét, mert ami a regényírás korában, abban a társadalmi kontextusban mellbevágó volt, itt nem az a központi
kérdés. A hangsúlyok átkerülnek, és nem a kiszolgáltatott, szegény, dolgozni vágyó fiatalemberekről szól a darab. Megerősítettük a környezetet, de nem szociográfiát akar mutatni az előadás. Lennie az érzékiséget képviseli, de nem a testi-szerelmi értelemben, hanem ahogy a világot érzi. Neki minden nő anyag. Az elsőnél a ruha tapintása, a másodiknál a haj puhasága fogja meg. Nem szexuálisan vonzzák, mindkét gyilkosság véletlen baleset következménye. A filmben történik arra utalás, hogy a nőt izgatja a retardált Lennie, aki nem ezért szorítja meg őt, hanem mert bepánikol. Azt szerettük volna, hogy a haláleset és a lelövés
se tűnjön szándékosnak. Mint amikor véletlenül megcsúszik a kezed. Nem hiszem, hogy ne lenne tisztában azzal, mekkora az ereje. Megmutathatnánk persze ezt úgy, hogy húzok egy öttonnás szekeret, ami persze papírmasé, de az hazug gesztus lenne.

– Lennie mellett ott van George. Milyen kapcsolat van közöttük?

– Magam sem értem. Ez az, amit senki nem ért: olyan tiszta férfibarátság, ami ma már nagyon ritka. George vigyáz a kiszolgáltatott Lennie-re, akit a világ folyton bánt és kitaszít. Közös vágyaik vannak, legfőképp a tanya, ahol önmaga tudna lenni. A Világtalanokkal ellentétben, ahol nyilvánvaló az egymásra utaltság, itt nem lehet tudni, hogy egy adott ponton az, akinek látszólag szüksége van a másikra, miért dönt úgy, hogy vége.

– Megszenvedtél a szereppel?

– Az Yvonne, burgundi hercegnő Fülöp hercege után azt tudom mondani, hogy nem. De ez nem olyan alakítás, amiről húsz év múlva majd beszélnek.

– Mert?
– Nem tudom. Lehet, hogy már nem is kell, hogy húsz év múlva is beszéljenek róla.

– Fáradtnak tűnsz.

– Az vagyok. Kicsit elveszett, kicsit kiábrándult.

– A színházból?

– Igen. Azt érzem, hogy nem tudok megújulni. Nem látok tisztán. Csodálkozom, hogy vannak ezek a fesztiválok, és vannak, akik itt mindent megnéznek. Elhiszem, hogy létezik vad kíváncsiság. És a rossz előadásokat is meg lehet bocsátani. De magamat egyelőre nem tudom újragerjeszteni. Lejátsszuk az Yvonne-t, és utána pihenni fogok. Érdekes az, hogy gyergyói kollégám, Antal D. Csaba is ugyanerről beszélt a tegnapi Kisvárdai Lapokban. Én sem akarok persze kilépni a színházból, de nagyon erősen akartam járni egy utat, és lehet, hogy meg kell változtatnom az irányt, vagy más kapukat kinyitni. Újat kell találnom eszközökben, attitűdben.

– Ez pillanatnyi állapot?

– Nem hiszem. Furcsa ez, mert amikor csinálod, nem érzed. Olyan, mint az izomláz. Fáj, de csak akkor, ha leállsz, ha futsz tovább, ha felveszed a tempót, már nem szúr.

– Csöndre van szükséged?

– Valami ilyesmire, igen. Nem vagyok hegymászó vagy nagy úszó, nincs jó motorom, hogy elinduljak, tudom is én, Moszkváig. Gondolkodtam a Camino végigjárásán, de úgy tűnik, még nem jött el arra az idő. Mert végigjárni nem nagy ügy, a fizikai részét a Kárpátokban is lehet teljesíteni. Ennél jóval spirituálisabb élményre vágyom.