Napi műsor
15:00 Paravarieté (Yorick-Stúdió) Rákóczi terem
18:00 Yvonne, burgundi hercegnő (Sepsiszentgyörgyi színház) Művészetek Háza
21:30 A Pál utcai fiúk (Vajdasági Tanyaszínház) Várszínpad

2008. június 26.
Az én (csaknem) húsz évem
Állókép Nánay Istvántól

Két hete húzom-halasztom, hogy megírjam szubjektív visszaemlékezésemet a várdai két évtizedről. Próbáltam felidézni, milyen meghatározó emlékeket őrzök az egyes évadokról vagy a nyaranta készült közös produkciókról, elolvastam Darvay Nagy Adrienne legújabb könyvét, s a megírandók listájára egyre több előadás, találkozás, barátkozás került fel. Rájöttem, nem tudok közülük választani, így máshonnan kell megközelítenem a témát.

Mondjuk onnan, hogy e húsz évnek több mint huszonöt éves előzménye van, hiszen a  hetvenes évek elejétől jártam színháznézőbe Erdélybe, Vajdaságba és Felvidékre. Nagyjából a várdai fesztiválok indulásával egy időben kezdtem tanítani Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Zentán, Dunaszerdahelyen, Sepsiszentgyörgyön s másutt rendezőket, színészeket és teatrológusokat, hivatásosokat és amatőröket.

Így amikor a második-harmadik fesztivál után már nemcsak rövid látogatásra jöttem Kisvárdára, hanem tevőlegesen is bekapcsolódtam a találkozók munkájába, a színészek legtöbbje régi ismerősöm volt, s viszonylag jól ismertem a színházak működését, műsorát, produkcióit. Otthon voltam közöttük, így nagyon gyorsan otthon éreztem magam Kisvárdán is. Befészkeltem magam a Bástyába, amelynek aligha van olyan szobája, melyben az évek során ne laktam volna. Igaz, sok időt nem töltöttem bennük, hiszen a napok túlnyomó részét a művházban töltöttem, meg a Várszínházban, s mindenütt, ahol a fesztivál zajlott.

Sok mindent csináltam, sok mindenbe belekóstoltam, de alighanem a legtöbbet a művház ajtaja előtt, az épület melletti padoknál vagy a felállított sátrak árnyékában – álltam. Délelőtt és délután, szakmai beszélgetések előtt és után, este, éjjel és hajnalban. Ma is egy, kettő vagy több ember társaságában ácsorgok, s fecsegek. Vagy legalábbis kicsit távolabbról nézve ez a látszata az együttléteknek. Ezeket az ácsorgásokat szerettem és szeretem a legjobban. Előadást nézni is jó – bár gyakran együtt jár némi mazochizmussal is –, de a legjobb dumálni. Világot megváltani, igét osztani, bút-bánatot és örömöt meghallgatni, tanácsot és segítséget adni, híreket és pletykákat cserélni...

S különösen jó, ha az embert fiatalok veszik körül. Ha a szervezett keretek közötti tanítást oldott formájú beszélgetésekben, peripatetikus együttléteken lehet folytatni. Megadatott, hogy az utolsó háromtagú marosvásárhelyi osztály tagjaival éppen úgy szoros kapcsolatba kerülhettem, mint a híressé vált első nagy létszámú osztállyal vagy a későbbiekkel, a
Kolozsváron végzettekkel csakúgy, mint a „vad” újvidékiekkel. S azokkal is, akiket ugyan főiskolákon, tanfolyamokon nem tanítottam, de odacsapódtak. Vagy valahol együtt dolgoztunk.

Mert a másik nagy élményem a nyári filmforgatásokhoz kapcsolódik. Horváth Z. Gergely művészeti vezetésének egy évtizede alatt minden évben legalább egy olyan tévéfilm készült, amelynek szereplőgárdáját különböző határon túli színházak színészeiből válogattuk ki. E régió színházkultúrájának legnagyobbjai szinte kivétel nélkül szerepeltek e filmekben, többjük művészi jelentőségéről ezek az alkotások jelentik az egyetlen maradandó lenyomatot. Nagy találkozások voltak az egy hónapos forgatások, amikor komáromi és újvidéki, kolozsvári és beregszászi, vásárhelyi és kassai színészek játszhattak együtt, amire sehol másutt nem adódott lehetőség.

A nagy öregek és a középgeneráció legjelentősebb művészei mellett mindig helyet kaptak a fiatalok is, számukra e filmek a közös munka kétszeres örömét nyújthatták, hiszen nemcsak az azonos korosztályú, de különböző országban élő tanulók ismerhették meg egymást, de együtt dolgozhattak olyan legendás személyiségekkel, mint például Senkálszky Endre, Lohinszky Lóránd, Ács Alajos. S persze poharazgatás közben együtt ihattak-ihattunk a büfékben, a strandon, a forgatások szünetében, s hallgathattuk az elmaradhatatlan anekdotákat.

Imigyen Kisvárda sok-sok erénye és eredménye mellett a színházi emlékezet folyamatosságának fenntartását is szolgálta-szolgálja. S ebben talán nekem is szerepem volt.
Nánay István

10. évfolyam 8. szám
2008. június 26.
Tartalom
Thonett-balett és puskaszó
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza – Újvidéki Színház
Hűséges a Vajdasághoz
Elor Emina, az Újvidéki Színház művésze négy darabban játszik a fesztiválon
Latin kavalkád
Beaumarchais: Figaro házassága – Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház
Erkélyjelenetből bemutató
Anger Zsolt zarándokútja Erdélybe
DJ Schimmelpfennig
Roland Schimmelpfennig: Nő a múltból
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
Az én (csaknem) húsz évem
Állókép Nánay Istvántól
Örömszínház
A próbán mindenki mester is, tanítvány is
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum