Napi műsor
15:00 Negyedik nővér (Szabadkai Népszínház) Rákóczi-stúdióterem
18:00 Bernarda Alba háza (Stúdió Színház Marosvásárhely) Művészetek Háza
20:30 Lili bárónő (Csíki Játékszín) Várszínpad

2007. június 30.
Briliáns bohóctréfa
John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

Ta­lán csak az a ha­tal­mas ír zász­ló utal ar­ra, hogy mi­lyen vi­dé­ken já­runk, ame­lyet a kis­sé ko­pot­tas, pe­csé­tes meny­as­­szo­nyi ru­hát vi­se­lõ Pegeen (Pé­ter Hil­da) a má­so­dik rész vé­gén ke­resz­tül­húz a szí­nen. Per­sze nem egy­sze­rû­en át­húz­za: a zász­ló a pult, a csap és a pin­ce­le­já­ró ki­ál­ló rúd­ja ál­tal „vé­let­le­nül” meg­raj­zolt há­rom­szög csú­csa­i­ba ka­pasz­kod­va, las­sú meg­fon­tolt­ság­gal ha­lad a föl­dön, idõ­ben el­nyújt­va, kép­zet­tár­sí­tá­si le­he­tõ­sé­ge­i­ben ki­tá­gít­va az egy­sze­ri te­vé­keny­sé­get (fi­no­man fe­lel­ve egyéb­ként az elõ­zõ per­cek­re, a tri­ko­lór álom­sze­rû, lé­gi­es és gyõ­ze­del­mes be­ke­rü­lé­sé­re a zord tér­be). A gro­teszk­be haj­ló je­le­ne­tet vég­te­len fi­nom­ság­gal len­gi be a túl­zás, az iró­nia, sõt mi­vel az iden­ti­tá­suk­ra büsz­ke írek közt já­runk, a blasz­fé­mia is. Ezek az ös­­sze­te­võk egyéb­ként Bocsárdi Lász­ló pre­cíz le­bo­nyo­lí­tá­sú Synge-rendezésében mind­vé­gig ha­son­ló ös­­sze­tett­ség­gel, egy­más­sal di­a­lo­gi­zál­va ér­vé­nye­sül­nek.

Már a tér is so­kat­mon­dó: a fém­bõl-fá­ból va­ló, a szín­pa­dot min­den irány­ban le­zá­ró dísz­let rozs­dás fa­lai ko­mo­ran tor­nyo­sul­nak a ját­szók fö­lé, oly­kor mint­ha rá­juk is akar­ná­nak dõl­ni. A ta­laj vi­szony­lag éle­sen lejt a né­zõk fe­lé – aki csak be­zu­han a tér­be, azon­nal ka­pasz­ko­dó­kat ke­res, me­lyek ré­vén egy kis nyu­gal­mat lel­het. Az eg­zisz­ten­ci­ák ta­laj­vesz­té­sé­ben je­len­té­keny sze­re­pe le­het még az elõ­adás­nak ke­re­tet adó pá­lin­ka­fõ­zõ ma­si­na ál­dá­sos te­vé­keny­sé­gé­nek is. Ez utób­bi vi­zu­á­lis és akusz­ti­kai él­ményt egy­aránt nyújt – ahogy a tér min­den ele­me is. Va­ló­di hang­zó­dísz­let ez: a fal­nak puf­fa­nó tes­tek, a fa­pad­lón elõ­a­dott ír tánc(pa­ró­dia), a be­cses mû­szer, a pá­lin­ka­fõ­zõ ke­re­kének éles zaja, a vö­dör­re zu­ha­nó ásó, a föld­re do­bott te­jes­edény hangja oly­kor lé­nye­ge­seb­b az el­hang­zó sza­vak­nál és a szin­tén nagy kö­rül­te­kin­tés­sel meg­vá­lo­ga­tott ze­né­nél. Könczei Ár­pád zon­go­ra­be­té­tei akár egy né­ma­film kí­sé­rõ­ze­né­jét is ad­hat­nák, rí­mel­ve a bur­leszk fe­lé ka­csin­ga­tó gegekre, po­é­nok­ra.

A ki­bi­csak­lott tér­ben biz­tos pon­tot ke­res a nyu­ga­ti vi­lág baj­no­ka, az­az Christy Mahon (Pálffy Ti­bor), aki el­be­szé­lé­se sze­rint meg­öl­te zsar­no­k ap­ját egy ásó­csa­pás­sal, s az­óta me­ne­kül. „Ékesszavú, szép be­szé­dû le­gény vagy te”, hang­zik el, s tény­leg: él­ve­zi, ha be­szél­het, pro­fi szó­nok­ként kön­­nye­dén az uj­ja kö­ré csa­var­ja a kocs­má­ban fér­fi­tár­sa­ság­hoz szo­kott, de jobb sors­ra ér­de­mes Pegeent és a rej­té­lyes, a fér­je meg­ölé­se óta el­telt idõ­ben ta­lán má­gi­kus ké­pes­sé­gek­re is szert tett öz­vegy Quinnét (Bics­kei Zsu­zsan­na). Az ap­rócs­ka, zárt kö­zös­ség­ben a fér­fi­ak ugyan elõ­ször az ide­ge­nek­nek ki­já­ró zsi­ge­ri bi­zal­mat­lan­ság­gal szem­lé­lik Christyt (ko­re­og­ra­fált az el­len­ér­de­kelt tes­tek, a „mi” és az „õ” lát­vá­nyos szét­vá­lasz­tá­sa a tér­ben), de az­tán tu­ris­ta­lát­vá­nyos­ság lesz az apa­gyil­kos, s pil­la­na­tok alatt ün­ne­pelt hõst csi­nál­nak be­lõ­le.

Bocsárdi ren­de­zé­se a szö­veg több ré­te­gét egy­szer­re ak­ti­vi­zál­ja. Kell ah­hoz né­mi idõ, hogy el­iga­zod­junk az õrült­nek tû­nõ, egy­más­nak el­lent­mon­dó ele­mek­bõl épü­lõ rend­szer­ben. Utóbb lát­juk csak át, hogy puzzle-szerûen ka­pasz­kod­nak egy­más­ba a rész­le­tek. Az ös­­sze­ál­ló kép bri­li­áns bo­hóc­tré­fát ad ki. A „meg­gyil­kolt” Mahon és fia vér­be­li clown-figurák, akik fel­te­he­tõ­en fa­lu­ról fa­lu­ra jár­nak, új­ra meg új­ra meg­mér­ve a he­lyi kö­zön­sé­get, el­bi­zony­ta­la­nít­va a ma­ga­biz­to­sa­kat, meg­kér­dõ­je­lez­ve az állításokat.

Pálffy Ti­bor takkra vál­to­gat­ja jel­lem­vo­ná­sa­it és hang­hor­do­zá­sát. Szük­ség ese­tén mé­zes-má­zos, be­hí­zel­gõ csá­bí­tó, más­kor gyá­va frá­ter, az­tán pa­te­ti­kus, di­a­dal­it­tas baj­nok. Ne­mes Le­ven­te Öreg Mahonja a ket­té­ha­sí­tott fe­jé­vel tra­gi­ko­mi­kus alak, akit kép­te­len­ség ko­mo­lyan ven­ni – vé­gül az­tán még­is õ tá­vo­zik gyõz­tes­ként. Mátray Lász­ló jól meg­ter­mett Shawnja a nye­reg­bõl ki­ütött je­gyes, aki min­den elõ­ze­tes fel­té­te­le­zés el­le­né­re in­kább bú­jik a pa­p háta mögé, mint a lá­nyok szok­nyá­ja alá. Pé­ter Hil­da a kocs­má­ros ér­des jel­le­mû és han­gú, el­fér­fi­a­so­dott lá­nya, aki fo­ko­za­to­san éb­red rá sa­ját nõ­i­sé­gé­re, hogy a csa­lók tá­voz­tá­val min­dent ott foly­tas­son, ahol ab­ba­hagy­ta. Hogy a fa­lu büsz­ke hímei meg­ér­tet­tek-e va­la­mit a két him­pel­lér ta­ní­tá­sá­ból, azt már nem tud­juk meg.
Jászay Ta­más

9. évfolyam 9. szám
2007. június 29.
Tartalom
De mi lesz a nõvel?
Péter Hilda-retrospektív
Briliáns bohóctréfa
John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Tiéd a világ, és teérted van a világ
Négy év az Újvidéki Mûvészeti Akadémián
Elszalasztott lehetõségek
Blaskó-találkozó Kisvárdán
Zenével elmondott szöveg
Könczei Árpád a színházi komponálásról
A selyempaplan súlyos hiánya
Tíz délelõtt a pódiumteremben
Színi hozamok
Egy újonc összegzõ sorai
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum