Napi műsor
15:00 Negyedik nővér (Szabadkai Népszínház) Rákóczi-stúdióterem
18:00 Bernarda Alba háza (Stúdió Színház Marosvásárhely) Művészetek Háza
20:30 Lili bárónő (Csíki Játékszín) Várszínpad

2007. június 30.
Tiéd a világ, és teérted van a világ
Négy év az Újvidéki Mûvészeti Akadémián

Új­vi­dé­ken két­éven­te in­dul a Mû­vé­sze­ti Aka­dé­mia drá­mai ta­go­za­tán ma­gyar szí­nész szak. 2003-ban Hernyák György ve­ze­té­sé­vel ki­len­cen kezd­tük meg ta­nul­má­nya­in­kat szí­nész sza­kon. As­­szisz­tens­ként Me­zei Zol­tán, de­monst­rá­tor­ként Pálfi Er­vin dol­go­zott ve­lünk.

A vég­zõs osz­tály a kisvárdai fesz­ti­vá­lon Janusz Glowacki Ne­gye­dik nõ­vér cí­mû da­rab­já­val sze­re­pel. Ez az utol­só kö­zös vizs­gánk mes­ter­ség­bõl.

El­sõ óránk a sza­bad­ban volt. Ta­ná­runk, Hernyák György ki­vitt ben­nün­ket a pétervári vár­ba. Adott fél órát, hogy min­den­ki egy­ma­ga sé­tál­jon, né­ze­lõd­jön, és hoz­zon ma­gá­val egy nö­vényt. Mi­kor vis­­sza­ér­tünk a kó­ró­val, be­szél­ni kel­lett ró­la: hogy néz ki, mi­lyen­nek ta­lál­juk. Rá­vi­lá­gí­tott, hogy va­ló­já­ban ma­gunk­ról be­szé­lünk. Az el­sõ ta­nács: fi­gyel­jük ön­ma­gun­kat és az em­be­re­ket kö­rü­löt­tünk. Ezt na­gyon sok­szor hal­lot­tuk ké­sõbb is. El­sõ fél­évi vizs­gánk ki­sebb je­le­ne­tek­bõl állt, be­mu­tat­ko­zó da­lok­ból és „ma­gá­nyok­ból”. A be­mu­tat­ko­zó dal – egy slá­ger­re sa­ját szö­ve­get kell ír­ni, ma­gunk­ról, hi­bá­in­kat ka­ri­kí­roz­va. Ma­gány  az ut­cán meg kell fi­gyel­ni egy em­bert, és a cse­lek­vé­sei meg a hoz­zá­kép­zelt ott­ho­ni éle­te alap­ján a fi­gu­rát el kell ját­sza­ni.

A má­so­dik fél­év – vis­­sza­te­kint­ve ta­lán a leg­sza­ba­dabb volt mû­vé­szi­leg. Weöres Sán­dor egy­so­ro­sa­it és ér­te­lem nél­kü­li ver­se­it kap­tuk. Tör­té­ne­tet, sze­rep­lõ­ket ne­künk kel­lett ki­ta­lál­nunk. Ez kö­zös­ség­épí­tõ fel­adat­ként is ki­tû­nõ volt, mert ha az el­kép­ze­lé­sem­mel nem il­let­tem be­le a kon­cep­ci­ó­ba, mó­do­sí­ta­nom kel­lett az öt­le­te­met, a csa­pat ér­de­ke­it tart­va szem elõtt. Eb­bõl na­gyon ér­de­kes kis elõ­adás szü­le­tett, még fesz­ti­vá­lok­ra is hív­tak ben­nün­ket. Nem volt szük­ség tol­mács­ra sem, mert a szö­veg – Weöres lé­vén – füg­get­len a cse­lek­mény­tõl. Nem­rég ta­lál­tam egy jó gon­do­la­tot Peter Brooknál. A mû­vé­szet a sza­bad­ság egye­dü­li for­má­ja vi­lá­gunk­ban. Min­den­ki ke­re­si a mó­dot ar­ra, ho­gyan sza­ba­dul­jon meg a bá­na­tá­tól.

Jött a nagy le­he­tõ­ség, egy fél­év Pes­ten. Ez min­den év­fo­lyam­nak ki­jár: be­te­kin­tés a bu­da­pes­ti egye­tem mû­kö­dé­sé­be. Osz­tály­ve­ze­tõ­nek Léner Pé­tert, a Jó­zsef At­ti­la Szín­ház igaz­ga­tó­ját kap­tuk. Meg­ta­pasz­tal­tuk, mi­lyen, ha az em­ber­rel kü­lön ének­ta­nár fog­lal­ko­zik, min­den nap ke­mény moz­gás­órá­kat vesz, és lo­go­pé­dus ta­nít­ja be­szél­ni. Ami a leg­jobb volt, meg­nyíl­tak elõt­tünk a szín­há­zak, es­tén­ként elõ­adá­so­kat néz­tünk. Há­rom hó­nap alatt kö­zel öt­ve­net!
De­cem­ber­ben új gon­do­la­tok­kal jöt­tünk ha­za, fej­lõd­ve az em­lí­tett tan­tár­gyak­ból, és el­ment­ve egy ki­csit az ot­ta­ni élet­bõl.

A kö­vet­ke­zõ fél­év­ben egy „fel­nõt­tek­nek” va­ló drá­ma: Csurka Ist­ván De­fi­cit­je. Ha az élet­kor és a meg­élt­ség hi­ány­zott is – nem lett a leg­si­ke­re­sebb vizs­gánk –, de a pró­bá­kon min­den­ki nagy uta­kat te­he­tett lel­ki vi­lá­gá­ban. Ez a vizs­ga ne­kem pi­ros szí­nû – vér­re ment.

El­jött a har­ma­dik év. Ír­nunk kel­lett mes­ter­ség­bõl egy drá­mát. Hogy hû ma­rad­has­sak ön­ma­gam­hoz cím­mel szü­le­tett meg az elõ­adás. Év vé­gén, hogy min­den mû­fajt ki­pró­bál­junk, az Übü ki­rály kö­vet­ke­zett. Ba­rát­koz­tunk a gro­teszk­kel, ki­él­het­tük ma­gun­kat. Az aka­dé­mia ud­va­rán ját­szot­tunk, be­von­va a fá­kat, ame­lyek az­óta már nin­cse­nek, át­épí­tik ugyan­is az épü­le­tet, és a ter­vek­ben nem ott sze­re­pel­nek a fák.

Mint el­sõ óta min­dig, nyá­ron men­tünk a Ta­nya­szín­ház­ba. Az aka­dé­mis­ták nyá­ri szín­pa­da ez. Na­pon fel­forrt szín­pad, le­gyek, le­égett há­tak, pap­ri­kás, ku­ko­ri­cás, csa­lo­ga­tás, öreg em­be­rek kön­­nyes sze­me, naptejillat, be­re­kedt szí­né­szek, pap­ri­kás, lo­vas ko­csi, ad­ja­tok csak egy sza­bad na­pot, pap­ri­kás, ne­ve­tés, vééégre ha­lász­lé!, haggyál már alud­ni!, köny­vek, kön­­nyek, csak ne­hogy es­sen!, hol a kosz­tü­möm?, me­gyek hazaaaa! Ezek csak sza­vak... sok em­ber­nek szer­zünk örö­met, az­tán ami­be nem hal­tunk be­le, az erõ­seb­bé tett.

Ne­gyed­év. A fel­adat, mono- vagy duó­drá­ma ké­szí­té­se az el­sõ fél­év­ben, má­so­dik fél­év a kö­zös, utol­só vizs­ga, Glowacki, a sza­bad­kai Nép­szín­ház pro­duk­ci­ó­ja­ként. Ott játsz­hat­juk szep­tem­ber­tõl.

Szin­te min­den­ki­nek adó­dott esé­lye meg­mu­tat­ni ma­gát szín­ház­ban is. Meg­nyí­lik a Kosz­to­lá­nyi De­zsõ Szín­ház, négy em­bert kö­zü­lünk oda is szer­zõd­tet­nek. Az Új­vi­dé­ki Szín­ház egy em­ber­nek tud mun­kát biz­to­sí­ta­ni, Nagybecskerek szin­tén.

Mi­ért is ad­tam ezt a cí­met? Az egyik be­széd­vizs­gánk szö­ve­gé­ben hang­zott el. Az­óta is idéz­zük. Va­la­mi­nek a vé­gé­hez ér­tünk, és más kez­dõ­dik. Érez­het­tem, az enyém volt a vi­lág, és érez­het­tem azt is, hogy nem ér­dek­lek sen­kit. Em­lék, em­lék! De er­re még rá­érünk. Ha már ki­re­pü­lünk, mer­jünk ma­gas­ra száll­ni!
Táborosi Mar­ga­ré­ta

9. évfolyam 9. szám
2007. június 29.
Tartalom
De mi lesz a nõvel?
Péter Hilda-retrospektív
Briliáns bohóctréfa
John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Tiéd a világ, és teérted van a világ
Négy év az Újvidéki Mûvészeti Akadémián
Elszalasztott lehetõségek
Blaskó-találkozó Kisvárdán
Zenével elmondott szöveg
Könczei Árpád a színházi komponálásról
A selyempaplan súlyos hiánya
Tíz délelõtt a pódiumteremben
Színi hozamok
Egy újonc összegzõ sorai
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum