A HATÁRON TÚLI MAGYAR SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJÁNAK NAPILAPJA
Napi műsor
15:00 Negyedik nővér (Szabadkai Népszínház) Rákóczi-stúdióterem
18:00 Bernarda Alba háza (Stúdió Színház Marosvásárhely) Művészetek Háza
20:30 Lili bárónő (Csíki Játékszín) Várszínpad
2007. június 30.
Zenével elmondott szöveg
Könczei Árpád a színházi komponálásról

– Szín­há­zi ze­ne­szer­zést, úgy tu­dom, nem ta­ní­ta­nak. Ho­gyan le­het meg­ta­nul­ni?
– Ha ze­ne­szer­zõ az em­ber és dol­go­zik, ak­kor be­le­ta­nul. Sze­ren­csém van, mert ko­re­og­rá­fus is va­gyok, és a szín­pa­di tér­ér­zé­ke­lés, a kom­po­ná­lás mind­két mun­ká­ban je­len van. Bocsárdi Lász­ló is­mer­te a ko­re­og­rá­fi­á­i­mat, az­tán ze­ne­szer­zõ­ként dol­goz­tam ve­le elõ­ször. Ad­dig­ra már több ko­moly­ze­nei szer­ze­mény volt a há­tam mö­gött – vo­nós­né­gyes, ka­ma­ra­ze­ne és ze­ne­ka­ri mû. Ad­ta ma­gát, hogy együtt dol­goz­zunk. Az­óta több, mint negy­ven szín­da­rab­hoz kom­po­nál­tam mu­zsi­kát, ko­re­og­rá­fus­ként har­minc mun­ká­ban vet­tem részt. Nagy­vá­rad és Ud­var­hely ki­vé­te­lé­vel az ös­­szes er­dé­lyi ma­gyar szín­ház­ban meg­for­dul­tam, sõt Tom­pa Gá­bor­ral a nagy­sze­be­ni ro­mán szín­ház­ban is. Bocsárdinak kö­szön­he­tõ­en jár­tam Bu­ka­rest­ben, Craiován, most pe­dig a Ploiesti Ro­mán Szín­ház Don Juan-bemutatója elõtt ál­lunk. Dol­goz­tam Árkosi Ár­pád­dal, Kövesdi Ist­ván­nal, Parász-ka Mik­lós­sal, Tö­rök Vi­o­lá­val – aki Bocsárdi ta­nít­vá­nya, vagy Uray Pé­ter­rel (a Ma­lom cí­mû da­rab­ban).
– Mi­ben ha­son­lí­ta­nak egy­más­ra az em­lí­tett ren­de­zõk?
– Az elõ­adá­sa­ik­kal gon­dol­kod­nak, és min­den gon­dol­ko­dás­nak sa­já­tos ka­rak­te­risz­ti­ká­ja van. Ami en­gem il­let, en­nek kell meg­mu­tat­koz­nia a ze­né­ben is.
– A szín­há­zi ze­néi is ko­moly­ze­nék?
– Ko­mo­lyan ve­szem a szín­há­zi ze­nét, min­dig akusz­ti­kus hang­sze­re­ket hasz­ná­lok, de mu­száj be­le­ten­ni szin­te­ti­zá­tort is. Ez olyan, mint a smink: a lé­nyeg, ami alat­ta van, de még­is hoz­zá­tesz a tö­ké­le­tes­ség­hez.
– Egy elõ­adás lét­re­ho­zá­sa so­rán sok min­den elõ­ke­rül. Ha va­la­mi­ért is­mert ze­ne kell, elõ­for­dul­hat, hogy idéz?
– Csak ha oka és cél­ja van. Pél­dá­ul a Titus Andronicushoz Bocsárdi Lász­ló ba­rokk ze­nét kért tõ­lem. Nyil­ván nem kez­dek több éves mun­ká­ba, mert a ba­rokk ze­ne ala­pos is­me­re­te nem is éve­ket, in­kább egy éle­tet kí­ván – te­hát ak­kor beemel­tünk Bach-té­má­kat. De elõ­for­dul, hogy va­la­ho­va stí­lus­gya­kor­lat-sze­rû­en írok „ér­zet ze­né­ket”. Ezek azon­ban nem neo-akármi kor­szak­ze­ne-után­za­tok, ha­nem sa­ját mû­ve­im.
– A ze­nei dra­ma­tur­gia ho­gyan vi­szo­nyul a szö­veg­hez?
– Ren­de­zõ­je vá­lo­gat­ja. Van, aki azt mond­ja, rö­vid il­luszt­rá­ci­ó­kat, han­gu­la­to­kat sze­ret­ne. Má­sok tel­je­sen rám bíz­zák. A har­ma­dik tí­pus va­la­mi­lyen elv sze­rint kí­ván­ja a ze­nét az elõ­adás­hoz il­lesz­te­ni: mond­juk el­len­pon­toz vagy kí­sér. Olyan mun­ka ez, mint az úri sza­bóé: kü­lön­bö­zõ­ek a fel­ada­tok és az em­be­rek is, de szab­ni-varr­ni tud­ni kell, ma­gya­rán a ze­ne­szer­zést meg kell ta­nul­ni, mû­ve­ket kell ír­ni – akár színpadiakat is. Árkosi Ár­pád pél­dá­ul azt ta­lál­ta ki az Éne­kes ma­dár ren­de­zé­se­kor, hogy a ze­ne se­gí­ti a cso­da meg­szü­le­té­sét. Vagy Tö­rök Vi­o­la, aki képzett ze­nész, egé­szen pon­to­san el tud­ja mon­da­ni, mit sze­ret­ne. Bocsárdinál pe­dig egy­ben je­lent va­la­mit a ze­ne, a moz­gás és a tér. Az elõ­adá­sa­i­ban egy­re több ze­nét hasz­nál: ele­in­te húsz perc kí­sé­rõ­ze­ne volt, ma már egy órá­nyi, mert sok je­le­net alatt vé­gig szól. A szí­nész er­re je­le­nik meg a tér­ben, és adott eset­ben túl is be­szé­li azt. De ér­de­kes pél­da a Ró­meó és Jú­lia bál­je­le­ne­te, ahol Bocsárdi az élõ ze­né­vel mon­dat­ta el a szö­ve­get, a meg­is­mer­ke­dé­sü­ket, és mi­re ket­tes­ben ma­rad­nak, már „csak” meg­csó­kol­ják egy­mást. Mind­ez egy pró­zai elõ­adás.
– Ér­de­ke­sek ezek a ze­nék szín­ház nél­kül is?
– Ön­ma­guk­ban is meg­áll­nak. Hogy jók vagy ros­­szak, azt el­dön­ti a kö­zön­ség, a kri­ti­ka. Nyil­ván egy kon­cer­ten nem játs­­szuk el az el­len­pon­to­zó, kí­sé­rõ, mond­juk na­tu­ra­lis­ta jel­le­gû ze­né­ket, ame­lyek a szín­pa­don ér­vé­nye­sek. A kon­cer­ten elõ­a­dott mu­zsi­ka vi­szont inst­ru­men­tá­li­sab­ban szó­lal meg, mint egy szín­há­zi ze­ne­kar.
Proics Lil­la
9. évfolyam 9. szám
2007. június 29.
Tartalom
Itt a vége
De mi lesz a nõvel?
Péter Hilda-retrospektív
Briliáns bohóctréfa
John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Tiéd a világ, és teérted van a világ
Négy év az Újvidéki Mûvészeti Akadémián
Elszalasztott lehetõségek
Blaskó-találkozó Kisvárdán
Zenével elmondott szöveg
Könczei Árpád a színházi komponálásról
A selyempaplan súlyos hiánya
Tíz délelõtt a pódiumteremben
Színi hozamok
Egy újonc összegzõ sorai
További számok
10. évfolyam (2008)
10. szám (június 28.)
9. szám (június 27.)
8. szám (június 26.)
7. szám (június 25.)
6. szám (június 24.)
5. szám (június 23.)
4. szám (június 22.)
3. szám (június 21.)
2. szám (június 20.)
1. szám (június 19.)
9. évfolyam (2007)
10. szám (június 30.)
8. szám (június 28.)
7. szám (június 27.)
6. szám (június 26.)
5. szám (június 25.)
4. szám (június 24.)
3. szám (június 23.)
2. szám (június 22.)
1. szám (június 21.)
Impresszum Támogatók Archívum