1999.
Az 1999-es évben Magyarországon 70 millió forintos alapot különítettek el a határon túli magyar színházak támogatására, amelyre három kategóriában lehet pályázni.
2000.
Bátran állíthatom, és ezt a kijelentésemet mindenütt vállalom, hogy a kolozsvári színház ebben a pillanatban, ebben az összeállításban jobb, mint a román nemzeti színház. (Mona Chirilã)

Mi nagyon sokat köszönhetünk ennek a háborúnak . Elég furcsán hangzik, de gazdagodtunk általa. A bombázások alatt rengeteget dolgoztunk, négy bemutatónk is volt. (László Sándor)
2001.
Megnéztük Carlos Saura összes filmjét. Tudtuk, hogy így sosem tanulunk meg táncolni. De eljutottunk oda, hogy mindenkinek kialakult a saját tánca. (Márdirosz Ágnes)
2002.
A tanítás egy olyan helyzet, amikor bemegy egy bohóc nyolc másik bohóc közé, akik még nem tudják magukról, hogy bohócok. De ott már csak annyit lehet tenni, hogy bátorítom õket. (Hatházi András)
2003.
Más kérdés, hogy az emberbõl – amint ezt saját példámon is tapasztaltam – a hosszú színpadnélküliség sem törli ki azt, hogy színész. (Karna Margit)

„Fiatal barátom, a könnyû mûfajt nem csinálni könnyû, hanem nézni könnyû” – Mûhelybeszélgetés Fábry Sándorral
2004.
Ugyanakkor a hírek szerint már látni az alagút végét, egy pályázat révén (ha minden jól megy, talán már két esztendõ múlva) igazi színházépülettel gyarapodik a kultúra kisvárdai hajléka. (Kovács Bertalan)

Folyton együtt vagyunk, egy házban lakunk, nagyon szeretjük egymást, és rengeteget dolgozunk. Igazi csapat vagyunk. (Szalma Hajnalka)
2005.
Kolozsvári fõiskolás koromban volt olyan elõadás, amit ötször-hatszor megnéztem azért, hogy megfigyeljem, Bogdán Zsolt mit csinál, amikor nem õ van a középpontban. Akkor is mindig „matatott” valamit, ha éppen nem rá figyelt a közönség: apró gesztusokkal tovább építette a maga szerepét. (Tokai Andrea)
2006.
A közönség szemszögébõl nézve a kisvárdai színházi fesztivál egy lenyûgözõ sikertörténet. Míg a kilencvenes évek elején a nézõk becsalogatása jelentette a legfõbb gondot, ma már ebben a községnyi városban kulturált színházba járási szokások alakultak ki. Egy olyan ifjúság cseperedett fel, amely évente a legválasztékosabb színházi kínálatban részesülhetett. (Parászka Miklós)