|
2007. június 28.
„Are You Lonesome Tonight?”
Bulgakov: Molière – Szabadkai Népszínház
La Grange, a színész
komputeren írja
naplóját, Molière
öltözõje be van
kamerázva, az
Oltáriszentség
Társasága (õk a
képmutatók, fõleg)
elemlámpával kísért, a
fáklyát öngyújtóval
gyújtják meg, a kard mellett trendi a
pisztoly is – bármikor vagy mindig
játszódik Bulgakov Molière címû
darabja, legalábbis a Szabadkai
Népszínház Magyar
Társulata
elõadásában, Telihay Péter rendezésében.
És hogy az „isteni Elvis” búgja
hozzá a zenei alapmotívumot
– Are you lonesome tonight? –, az mintegy
kikerekíti azt az
ironikus-reflexív
intonációt, amelyben a
rendezõ a darabot játszatja.
Az elõadás elsõ
részében a színpadon
ülünk, a függöny mögött –
elõtte ugyanis csak az uralkodó, XIV.
Lajos foglal helyet a
nézõtéri székek
fölött, egy trónuson.
Kegyeibe fogadja a
színész-írót – mi meg
végignézzük azt a színpad
mögött játszódó,
„schnellben” forgatott
magánéleti drámát, mely
szinte görögös
végkifejlettel fenyeget: hogy
ugyanis Molière, a tudtán kívül, a
saját lányába szeret bele.
Madeleine Bèjart, az addigi odaadó
élet- és pályatárs
fájdalmát ilyenformán nemcsak
a megcsalattatás, hanem a
bûntudat is táplálja. Ez a
vonulat – például Vicei Natália erõsen sûrített
játéka miatt is (egyszerre
búcsúzik a szerelmétõl
és a színpadtól, vagyis hát
halni indul, csak nem rögtön), no meg
azért, mert a lányának, Béres Márta Armande
Bèjart-jának mindössze egy igazi
szerelmes jelenet jut – viszonylag
gyorsan elhalványul, és
átadja helyét a mû másik,
kevésbé privát
konfliktussorozatának:
mûvészet és hatalom
összefeszülésének.
A szabadkaiak
elõadásában
mindazonáltal mindkét szál
erõs; Telihay nem foglal állást köz-
és magánélet
hierarchiájában, viszont
jó ritmusban vezeti
színészeit a mind súlyosabb
dilemmák felé. XIV. Lajost G. Erdélyi Hermina játssza – és ez nem
poén, hanem többlet: az
uralkodó összes
tipródása,
ingadozása csupa
fanyarság, nõi szeszély és
férfias akarat egyszerre (a
hamiskártyással folytatott
pókercsata és az
ítélkezés remek
színházi jelenet),
ráadásul Molière-rel egymás
tenyerébõl esznek, de szó
szerint ám, amikor még teljes a
harmónia. Sõt a férfi – Lajos
parancsára – még a király ágyát is
megveti…
A második részben a
közönség leköltözik a
nézõtérre; a színpadon
sötét templom (ahol
elõkészítik és
kidolgozzák a Molière elleni
hadmûveletet), majd trónterem,
végül ismét színház: a Képzelt beteg
negyedik, a szerzõ számára
utolsó elõadásának
helyszíne. Telihay
tempóérzéke
továbbra is jól mûködik:
markáns alakítások és
refrénszerû epizódok
szegélyezik és gördítik
elõre a fõhõs
vesszõfutását;
kiváló az ismételt
„köpködõs párbaj”,
elõbb a király és az igazságos
varga, majd pedig az érsek és d’Orsigny
márki között. És nemcsak a
királyt, hanem az érseket is nõ
játssza: Karna Margit nem egyházvédelmi
stratégiából kel ki Molière
és az õ Tartuffe-je ellen, hanem a
mûvész megátalkodott
szabadsága ingerli nagyon. És
taktikusan: csak akkor nyomul, amikor
rést talál a király(nõ)
védvonalában… Aki
szomorúan veszít, de
elegánsan.
Pálfi Ervin
pontszerû részletekbõl
épülõ
alakításának íve
támad: Moirron a zongora
belsejébõl elõbb Moliére
szívébe,
színházába és
otthonába, majd Armande
szívébe és ágyába, majd
az áruló szerepkörbe
katapultál – és van
visszaút is. Csernik
Árpád Boutonja
viszont maga a törésmentes
folytonosság – és ez is
hatásos.
Kovács Frigyes Molière-jérõl gyorsan
elhiszem, hogy zseni, hogy szabad szellem, hogy
fölötte áll morálnak és
hitnek, és alatta a szenvedélynek
és érdeknek. (És eszembe jutott
róla Darvas Iván, róla meg egy
régi elõadás…)
Meggyõzõ, elegáns és
súlyos alakítás, illik a
végére Nino Rota zenéje.
Telihay rendezése
kitágítja Bulgakov
Molière-paradoxonját: le kell menni
kutyába ahhoz, hogy világos
legyen, mégse lehet lemenni
kutyába…
Csáki Judit
|
9. évfolyam 7. szám
2007. június 27. Tartalom
Stílusgyakorlat
N. A. Nyekraszov: Unalmas õszi este – Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
|
|