Napi műsor
15:30 Cabaret (Kolozsvári színművészeti) Rákóczi-stúdióterem - Szakmai
19:00 A nyugati világ bajnoka (Sepsiszentgyörgyi színház) Művészetek Háza - Versenyelőadás

2007. június 28.
A hideg hegyen túl
Barabás Árpád szerint valóságosabb, amit mozgással mond el

– Tu­dod, hol állsz, a ma­gyar tán­co­sok és szí­né­szek közt in­ten­zi­tás­ban, fi­gye­lem­ben, kön­­nyed­ség­ben?
– Egy­részt nem tu­dom, más­részt meg­pró­bá­lom a dol­go­kat sa­ját ma­gam fe­lõl meg­kö­ze­lí­te­ni, rá­adá­sul mind­ez, amit mond­tál, sze­rin­tem ben­nem van, nem pe­dig csi­ná­lom. Kis­ko­rom­tól fog­va ilyen va­gyok.

– Mi­lyen moz­gá­sfor­mák­kal ta­lál­koz­tál?
– So­ká­ig ver­seny­sze­rû­en sífutottam, Gyergyóban van hegy is meg hó is. Az­tán fo­ciz­tam, tor­náz­tam, és ak­ro­ba­ti­kát ta­nul­tam – ezt már Ko­lozs­vá­ron, a fõ­is­ko­lán, ahol a ví­vást is meg­ked­vel­tem. A fõ­is­ko­la után 2001-ben a Fi­gu­rá­hoz szer­zõd­tem, és ott And­rás Lóránttal egy stú­dió-elõ­adás­ban pan­to­mi­met vit­tünk szín­re a Godot-ra vár­va cí­mû szín­da­rab­ból. Ez­után Uray Pé­ter­rel dol­goz­tunk, aki két elõ­adás­ban – a Ma­lom­ban és a Szag­ga­tó­ban – ren­de­zett min­ket és workshopokat is tar­tott ne­künk. Ha nem kell, nem hasz­ná­lok nagy sza­va­kat, de õtõ­le fon­tos dol­go­kat ta­nul­tam, ami­nek csak a fe­le volt moz­gás. A má­sik fe­le szí­né­szet. Uray Pé­ter na­gyon pon­to­san mond­ta meg az „ér­ze­tet”, ne­kem ez­zel se­gí­tett a leg­töb­bet. Az õ mun­ká­já­ra jel­lem­zõ volt az is, hogy hat-hét es­te után de­rült ki az elõ­adás at­mosz­fé­rá­ja, ami­kor már nem a tech­ni­ká­ra kon­cent­rál­tunk. És utá­na haj­na­lig ar­ról be­szél­get­tünk, mit is ját­szot­tunk. Uray Pé­ter­nél érez­tem meg elõ­ször, hogy bár nem szó­lok egy kuk­kot sem, ér­vé­nye­sen va­gyok je­len. Az­óta is úgy gon­do­lom, hogy va­ló­sá­go­sabb, amit moz­gás­sal tu­dok el­mon­da­ni, mint pró­zá­val. Egy Vava Stefanescu ren­dez­te elõ­adás­sal vol­tunk itt ta­valy. Na­gyon jól szer­kesz­tett ké­pek­kel dol­go­zik, pro­jekt­ív, de nem kö­ti meg a szí­né­sze­ket. A tisz­ta tech­ni­ka (plá­ne sok ext­rém ze­né­vel alá­pa­kol­va) ne­kem üres esz­té­ti­zá­lás. Bozsik Yvette az elõ­adá­sa­i­val a ma­ga­san is­ko­lá­zott moz­gás­ra épít­ve gon­dol­ko­dik.

– Ala­po­san fi­gyelsz a já­ték­ra. Ezért kezd­tél el ren­dez­ni?
– Azért ren­dez­tem, mert volt az évad­ban egy más­fél hó­na­pos luk. Ak­kor csi­nál­tam két egy­fel­vo­ná­sost, a Med­vét és a Le­ány­ké­rést Cse­hov írá­sa nyo­mán. Pont ki le­he­tett osz­ta­ni hat em­ber­re. Az­tán volt egy Pi­linsz­ky ver­se­i­re és nap­ló­rész­le­te­i­re épí­tett egy­sze­mé­lyes da­ra­bom – amely­nek kény­sze­rû­en let­tem a ren­de­zõ­je is. Nem ta­lál­tam sen­kit, aki dol­go­zott vol­na ve­lem ezen. Leg­utóbb pe­dig a Fe­ke­te tej cí­mû da­ra­bot ál­lí­tot­tam szín­pad­ra – ami­kor Pé­csen lát­tam a Ka­to­na elõ­adá­sát, na­gyon meg­tet­szett a szö­veg. Rá­adá­sul Tom­pa And­rea for­dí­tot­ta – aki jó ba­rá­tunk, ami­ó­ta dra­ma­turg­ként dol­go­zott ve­lünk –, és amint kér­tük, rög­tön küld­te ne­künk. Egyéb­ként ez is egy mun­ka el­csú­szá­sa mi­att ke­let­ke­zett üres hó­na­pun­kat töl­töt­te ki, és az­óta is mû­so­ron van.

– Ezek sze­rint töb­ben ala­kít­já­tok az éva­dot.
– Gyergyószentmiklós kis vá­ros, húsz­ezer la­ko­sa van, ki­lenc­ven szá­za­lé­kuk ma­gyar, hi­deg van, hi­de­gek a la­ko­sok is. A szín­ház pár éve, elõ­ze­tes mun­ka után ’90-ben ala­kult, a tár­su­lat is ki­csi. Most ha­tan va­gyunk szí­né­szek. Dön­tõ sza­va az igaz­ga­tó­nak van – most Bé­res Lász­ló­nak, az­elõtt Sza­bó Ti­bor­nak –, és õ ál­ta­lá­ban azt lát­ja jó­nak, amit mi gon­do­lunk. Min­den évad­ban van moz­gás­szín­há­zi elõ­adás, de azért nem zár­kó­zunk el a né­zõi igé­nyek­tõl sem. Per­sze nem a kö­zön­ség mond­ja meg, mit csi­nál­juk.

– Nem az szá­mít, hogy a né­zõk­nek tes­sen az elõ­adás?
– Ne­kem kell, hogy tes­sen, az­tán a né­zõ el­dön­ti, hogy tet­szik-e ne­ki az, ami ne­kem. Van­nak per­sze elõ­adá­sok, ame­lye­ket job­ban ked­vel a kö­zön­ség. Ezt a Ró­ka­já­té­kot vi­szony­lag sze­re­tik. De azt is tud­juk, hogy a szí­nész az elõ­adás egy ré­szét min­dig le­ha­zud­ja. Jó eset­ben van egy õszin­te pil­la­na­ta, és ak­kor an­nak az es­té­nek már volt ér­tel­me. Most elég ne­héz volt ját­sza­ni. Itt ugyan­is haj­la­mos va­gyok úgy érez­ni ma­gam, mint­ha ki­kap­ták vol­na aló­lam a szõ­nye­get. Ez per­sze nem baj, mert az em­ber idõn­ként azt hi­szi, hogy jól megy ne­ki. Ha meg kel­le­ne mon­da­nom, hol ál­lok – amit elõ­ször kér­dez­tél – nem tud­nám, mert csak ta­po­ga­tó­zom elõ­adás­ról elõ­adás­ra.
Proics Lil­la

9. évfolyam 8. szám
2007. június 28.
Tartalom
A hideg hegyen túl
Barabás Árpád szerint valóságosabb, amit mozgással mond el
Őrült játék, amelyben nincs rendszer
Rókajáték – Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház
A homeless-Harpagon ödipális kalandja
Moliere: A fösvény – Kassai Thália Színház
Zenés színpadi gyakorlat
Szilágyi-Palkó Csaba a kolozsvári egyetem színész karának vizsgaelőadásairól
A csecsemőszelídítő vadmacska
Bábszínházi előadások a Kamarateremben
Budapesttől Szebenig
A Tamási Áron Színház 2006/2007-es évadának fontosabb eseményei
Még egyszer, hátulra
A Kisvárdai Lapok archívumából
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum