Napi műsor
15:30 Cabaret (Kolozsvári színművészeti) Rákóczi-stúdióterem - Szakmai
19:00 A nyugati világ bajnoka (Sepsiszentgyörgyi színház) Művészetek Háza - Versenyelőadás

2007. június 28.
A homeless-Harpagon ödipális kalandja
Moliere: A fösvény – Kassai Thália Színház

Pe­dig a szín­pad­kép an­­nyi jót ígért! A né­zõ­tér fe­lé eny­hén lej­tõ ha­jó­pad­lós szo­ba­bel­sõt há­tul or­mót­lan, dur­ván sze­ge­cselt dup­la­aj­tó zár­ja le, úgy ural­va a te­ret, mint­ha egy tre­zor­ra vagy fel­tör­he­tet­len pán­cél­te­rem­re lát­nánk. Bal­ra gra­mo­fon, jobb­ra re­pe­de­zett, szebb na­po­kat lá­tott tük­rös asz­tal. Eb­be a tér­be be­le­ál­mod­ha­tó len­ne Harpagon el­bu­ká­sá­nak, vég­le­tes-tra­gi­kus ma­gány­ba tor­kol­lá­sá­nak Moliere-nél ko­mé­di­á­ban el­me­sélt tör­té­ne­te. Moliere a ró­mai ko­mé­di­á­ból, Plautus és Terentius mû­ve­i­bõl me­rí­tett ih­le­tet víg­já­té­kai je­len­tõs há­nya­dá­hoz – s ez­zel, akár tud­ta, akár nem, a gö­rög új­ko­mé­di­á­ig (Menandroszig), sõt egé­szen Eu­ri­pi­dész ké­sõi, be­so­rol­ha­tat­lan mû­fa­jú, úgy­ne­ve­zett „jó vé­gû tra­gé­di­ái”-ig – tet­te kö­vet­he­tõ­vé egy-egy tör­té­net-mo­tí­vum ge­ne­zi­sét. A mo­tí­vum­ván­dor­lás-ku­ta­tás­ban a Moliere-hez ve­ze­tõ úton ma ta­lán az Amphitrüón-történet szá­mít a leg­lát­vá­nyo­sabb bi­zo­nyí­ték­nak. A fös­vény „ere­de­ti”-jének leg­több­ször egy Terentius-komédiát, a kön­­nye­dén me­mo­ri­zál­ha­tó Heautontimorumenos (gö­rög szó­já­ték: „a va­gyo­nát resz­ket­ve fél­tõ”, il­let­ve „ön­ma­gá­ért resz­ket­ve ag­gó­dó) cí­mût szok­ták te­kin­te­ni, amely­ben egy fös­vény, go­nosz apa vé­gül meg­bán­ja min­den bû­nét, ön­zé­sét és bol­dog­ság­hoz se­gí­ti elad­dig zsar­no­ki ural­má­tól szen­ve­dõ csa­lád­tag­ja­it. Csak­hogy Moliere a meg­le­he­tõ­sen bo­nyo­lult – és fen­tebb majd­nem kar­tha­u­zi szûk­sza­vú­ság­gal ös­­sze­fog­lalt – cselekménybõl nem­csak a pénz örök, min­den em­be­ri vi­szonyt tönk­re­te­võ, sze­mé­lyi­ség­rom­bo­ló és min­den­faj­ta ér­té­ket el­emész­tõ ha­tal­mát emel­te ki. Egy fi­gyel­mes, „mé­lyebb” szín­pa­di ol­va­sat­ban gyö­ke­re­zõ ren­de­zõi ér­tel­me­zés – amely­re azért a ma­gyar szín­ház­tör­té­net­ben szép pél­dá­kat ta­lá­lunk, hogy hely­szû­ké­ben csak Zsámbéki Gá­bor Ka­to­na Jó­zsef szín­há­zi, ’90-es évek­be­li ren­de­zé­sét idéz­zük – nyil­ván nem ra­gad­hat le egy a drá­mai konf­lik­tu­so­kat vég­te­le­nül le­egy­sze­rû­sí­tõ, mû­faj­ta­lan je­le­net­sor­nál. Mert Moliere nem fe­ke­te-fe­hér jel­le­mû, ri­pacs-szí­nész­ke­dés­re dres­­szí­ro­zott szí­né­szek­kel elõ­a­dan­dó je­le­net­fü­zért írt. A gegparádévá si­lá­nyí­tott bo­hóc­ko­dást pe­dig egy­ál­ta­lán nem is­mer­te.

Saj­nos a Kas­sai Thália Szín­ház Csi­szár Im­re ren­dez­te elõ­adá­sá­val kap­cso­la­tos po­zi­tív él­mény a fen­tebb le­írt szín­pad­kép­ben va­ló gyö­nyör­kö­dés­ben ki is me­rült. Bocsárszky At­ti­la Bar­tók ze­né­jé­re elõ­a­dott, Hitch­cock Psychojára ha­ja­zó, elõ­adást nyi­tó je­le­ne­te – a homeless-nek öl­töz­te­tett, vis­­sza­ta­szí­tó­an ko­szos, ki­csit Csontváry-prófétás, ki­csit mózeses Harpagonja le­vág­ja egy szék­re ül­te­tett gu­mi­nõ fe­jét, majd a ha­sá­ból elõ­ci­bál­ja pénzesládikáját – nem sok jót ígér. Nem is csa­ló­dunk, mert eb­ben az elõ­adás­ban ami csak za­va­ros és rossz le­het, az za­va­ros és rossz is lesz. A szí­né­szek meg sem kí­sér­lik a meg­for­má­lan­dó sze­mély meg­ér­té­sét, ér­tel­me­zé­sét, a jel­lem­áb­rá­zo­lást, de vég­te­le­nül kül­sõd­le­ges esz­kö­zök­kel él­ve, szi­go­rú­an kí­vül­rõl te­kint­ve a sze­rep­re, csak vé­le­ményt mon­da­nak a meg­for­má­lan­dó alak­ról. Üdí­tõ ki­vé­tel az Elise-t ala­kí­tó Nagy Kor­né­lia, aki ri­asz­tó­an rossz kez­dés után az elõ­adás leg­jobb­ja volt. Harpagonról pél­dá­ul sem­mit sem tu­dunk meg eb­ben a mér­he­tet­le­nül le­egy­sze­rû­sí­tõ ér­tel­me­zés­ben, mi­ként az õt kö­rül­ve­võ csa­lád és ház­nép is job­bá­ra egy rö­vi­den ös­­sze­fog­lal­ha­tó ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zó em­be­rek­bõl áll: ez a komp­lett idi­ó­ták há­za. Ez ter­mé­sze­te­sen na­gyon há­lás, kö­zön­ség­ba­rát meg­ol­dás; gon­dol­kod­ni nem kell (sõt: nem sza­bad!), csak szív­bõl ka­cag­ni, ka­cag­ni, ka­cag­ni. Hogy köz­ben pél­dá­ul a má­so­dik fel­vo­nás el­sõ har­ma­da ren­de­zé­si szem­pont­ból ma­ga a tö­ké­le­tes ös­­sze­om­lás? Nem baj. Egyet­len szót nem le­het ér­te­ni Cléante és Marianne pár­be­szé­dé­bõl (a szí­né­szek szö­veg­mon­dá­sa, ka­taszt­ro­fá­lis hang­sú­lya­ik elõ­so­ro­lá­sa mes­­sze szét­fe­szí­te­né e be­szá­mo­ló ke­re­te­it), mi­vel a szín­pad bal­ol­da­lán ha­mi­sí­tat­lan bur­leszk­je­le­net kö­ti le a né­zõk fi­gyel­mét. Hos­­szan le­het­ne – és más kö­rül­mé­nyek kö­zött nyil­ván kel­le­ne is – so­rol­ni az elõ­adás hi­bá­it, de itt és most csak azt tud­juk rögziteni, hogy rossz az az út, ame­lyen ez a tár­su­lat most jár.
Karsai György

9. évfolyam 8. szám
2007. június 28.
Tartalom
A hideg hegyen túl
Barabás Árpád szerint valóságosabb, amit mozgással mond el
Őrült játék, amelyben nincs rendszer
Rókajáték – Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház
A homeless-Harpagon ödipális kalandja
Moliere: A fösvény – Kassai Thália Színház
Zenés színpadi gyakorlat
Szilágyi-Palkó Csaba a kolozsvári egyetem színész karának vizsgaelőadásairól
A csecsemőszelídítő vadmacska
Bábszínházi előadások a Kamarateremben
Budapesttől Szebenig
A Tamási Áron Színház 2006/2007-es évadának fontosabb eseményei
Még egyszer, hátulra
A Kisvárdai Lapok archívumából
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum