A HATÁRON TÚLI MAGYAR SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJÁNAK NAPILAPJA
Napi műsor
15:00 Negyedik nővér (Szabadkai Népszínház) Rákóczi-stúdióterem
18:00 Bernarda Alba háza (Stúdió Színház Marosvásárhely) Művészetek Háza
20:30 Lili bárónő (Csíki Játékszín) Várszínpad
2007. június 30.
Briliáns bohóctréfa
John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

Ta­lán csak az a ha­tal­mas ír zász­ló utal ar­ra, hogy mi­lyen vi­dé­ken já­runk, ame­lyet a kis­sé ko­pot­tas, pe­csé­tes meny­as­­szo­nyi ru­hát vi­se­lõ Pegeen (Pé­ter Hil­da) a má­so­dik rész vé­gén ke­resz­tül­húz a szí­nen. Per­sze nem egy­sze­rû­en át­húz­za: a zász­ló a pult, a csap és a pin­ce­le­já­ró ki­ál­ló rúd­ja ál­tal „vé­let­le­nül” meg­raj­zolt há­rom­szög csú­csa­i­ba ka­pasz­kod­va, las­sú meg­fon­tolt­ság­gal ha­lad a föl­dön, idõ­ben el­nyújt­va, kép­zet­tár­sí­tá­si le­he­tõ­sé­ge­i­ben ki­tá­gít­va az egy­sze­ri te­vé­keny­sé­get (fi­no­man fe­lel­ve egyéb­ként az elõ­zõ per­cek­re, a tri­ko­lór álom­sze­rû, lé­gi­es és gyõ­ze­del­mes be­ke­rü­lé­sé­re a zord tér­be). A gro­teszk­be haj­ló je­le­ne­tet vég­te­len fi­nom­ság­gal len­gi be a túl­zás, az iró­nia, sõt mi­vel az iden­ti­tá­suk­ra büsz­ke írek közt já­runk, a blasz­fé­mia is. Ezek az ös­­sze­te­võk egyéb­ként Bocsárdi Lász­ló pre­cíz le­bo­nyo­lí­tá­sú Synge-rendezésében mind­vé­gig ha­son­ló ös­­sze­tett­ség­gel, egy­más­sal di­a­lo­gi­zál­va ér­vé­nye­sül­nek.
Már a tér is so­kat­mon­dó: a fém­bõl-fá­ból va­ló, a szín­pa­dot min­den irány­ban le­zá­ró dísz­let rozs­dás fa­lai ko­mo­ran tor­nyo­sul­nak a ját­szók fö­lé, oly­kor mint­ha rá­juk is akar­ná­nak dõl­ni. A ta­laj vi­szony­lag éle­sen lejt a né­zõk fe­lé – aki csak be­zu­han a tér­be, azon­nal ka­pasz­ko­dó­kat ke­res, me­lyek ré­vén egy kis nyu­gal­mat lel­het. Az eg­zisz­ten­ci­ák ta­laj­vesz­té­sé­ben je­len­té­keny sze­re­pe le­het még az elõ­adás­nak ke­re­tet adó pá­lin­ka­fõ­zõ ma­si­na ál­dá­sos te­vé­keny­sé­gé­nek is. Ez utób­bi vi­zu­á­lis és akusz­ti­kai él­ményt egy­aránt nyújt – ahogy a tér min­den ele­me is. Va­ló­di hang­zó­dísz­let ez: a fal­nak puf­fa­nó tes­tek, a fa­pad­lón elõ­a­dott ír tánc(pa­ró­dia), a be­cses mû­szer, a pá­lin­ka­fõ­zõ ke­re­kének éles zaja, a vö­dör­re zu­ha­nó ásó, a föld­re do­bott te­jes­edény hangja oly­kor lé­nye­ge­seb­b az el­hang­zó sza­vak­nál és a szin­tén nagy kö­rül­te­kin­tés­sel meg­vá­lo­ga­tott ze­né­nél. Könczei Ár­pád zon­go­ra­be­té­tei akár egy né­ma­film kí­sé­rõ­ze­né­jét is ad­hat­nák, rí­mel­ve a bur­leszk fe­lé ka­csin­ga­tó gegekre, po­é­nok­ra.
A ki­bi­csak­lott tér­ben biz­tos pon­tot ke­res a nyu­ga­ti vi­lág baj­no­ka, az­az Christy Mahon (Pálffy Ti­bor), aki el­be­szé­lé­se sze­rint meg­öl­te zsar­no­k ap­ját egy ásó­csa­pás­sal, s az­óta me­ne­kül. „Ékesszavú, szép be­szé­dû le­gény vagy te”, hang­zik el, s tény­leg: él­ve­zi, ha be­szél­het, pro­fi szó­nok­ként kön­­nye­dén az uj­ja kö­ré csa­var­ja a kocs­má­ban fér­fi­tár­sa­ság­hoz szo­kott, de jobb sors­ra ér­de­mes Pegeent és a rej­té­lyes, a fér­je meg­ölé­se óta el­telt idõ­ben ta­lán má­gi­kus ké­pes­sé­gek­re is szert tett öz­vegy Quinnét (Bics­kei Zsu­zsan­na). Az ap­rócs­ka, zárt kö­zös­ség­ben a fér­fi­ak ugyan elõ­ször az ide­ge­nek­nek ki­já­ró zsi­ge­ri bi­zal­mat­lan­ság­gal szem­lé­lik Christyt (ko­re­og­ra­fált az el­len­ér­de­kelt tes­tek, a „mi” és az „õ” lát­vá­nyos szét­vá­lasz­tá­sa a tér­ben), de az­tán tu­ris­ta­lát­vá­nyos­ság lesz az apa­gyil­kos, s pil­la­na­tok alatt ün­ne­pelt hõst csi­nál­nak be­lõ­le.
Bocsárdi ren­de­zé­se a szö­veg több ré­te­gét egy­szer­re ak­ti­vi­zál­ja. Kell ah­hoz né­mi idõ, hogy el­iga­zod­junk az õrült­nek tû­nõ, egy­más­nak el­lent­mon­dó ele­mek­bõl épü­lõ rend­szer­ben. Utóbb lát­juk csak át, hogy puzzle-szerûen ka­pasz­kod­nak egy­más­ba a rész­le­tek. Az ös­­sze­ál­ló kép bri­li­áns bo­hóc­tré­fát ad ki. A „meg­gyil­kolt” Mahon és fia vér­be­li clown-figurák, akik fel­te­he­tõ­en fa­lu­ról fa­lu­ra jár­nak, új­ra meg új­ra meg­mér­ve a he­lyi kö­zön­sé­get, el­bi­zony­ta­la­nít­va a ma­ga­biz­to­sa­kat, meg­kér­dõ­je­lez­ve az állításokat.
Pálffy Ti­bor takkra vál­to­gat­ja jel­lem­vo­ná­sa­it és hang­hor­do­zá­sát. Szük­ség ese­tén mé­zes-má­zos, be­hí­zel­gõ csá­bí­tó, más­kor gyá­va frá­ter, az­tán pa­te­ti­kus, di­a­dal­it­tas baj­nok. Ne­mes Le­ven­te Öreg Mahonja a ket­té­ha­sí­tott fe­jé­vel tra­gi­ko­mi­kus alak, akit kép­te­len­ség ko­mo­lyan ven­ni – vé­gül az­tán még­is õ tá­vo­zik gyõz­tes­ként. Mátray Lász­ló jól meg­ter­mett Shawnja a nye­reg­bõl ki­ütött je­gyes, aki min­den elõ­ze­tes fel­té­te­le­zés el­le­né­re in­kább bú­jik a pa­p háta mögé, mint a lá­nyok szok­nyá­ja alá. Pé­ter Hil­da a kocs­má­ros ér­des jel­le­mû és han­gú, el­fér­fi­a­so­dott lá­nya, aki fo­ko­za­to­san éb­red rá sa­ját nõ­i­sé­gé­re, hogy a csa­lók tá­voz­tá­val min­dent ott foly­tas­son, ahol ab­ba­hagy­ta. Hogy a fa­lu büsz­ke hímei meg­ér­tet­tek-e va­la­mit a két him­pel­lér ta­ní­tá­sá­ból, azt már nem tud­juk meg.
Jászay Ta­más
9. évfolyam 9. szám
2007. június 29.
Tartalom
Itt a vége
De mi lesz a nõvel?
Péter Hilda-retrospektív
Briliáns bohóctréfa
John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Tiéd a világ, és teérted van a világ
Négy év az Újvidéki Mûvészeti Akadémián
Elszalasztott lehetõségek
Blaskó-találkozó Kisvárdán
Zenével elmondott szöveg
Könczei Árpád a színházi komponálásról
A selyempaplan súlyos hiánya
Tíz délelõtt a pódiumteremben
Színi hozamok
Egy újonc összegzõ sorai
További számok
10. évfolyam (2008)
10. szám (június 28.)
9. szám (június 27.)
8. szám (június 26.)
7. szám (június 25.)
6. szám (június 24.)
5. szám (június 23.)
4. szám (június 22.)
3. szám (június 21.)
2. szám (június 20.)
1. szám (június 19.)
9. évfolyam (2007)
10. szám (június 30.)
8. szám (június 28.)
7. szám (június 27.)
6. szám (június 26.)
5. szám (június 25.)
4. szám (június 24.)
3. szám (június 23.)
2. szám (június 22.)
1. szám (június 21.)
Impresszum Támogatók Archívum