|
Napi műsor
15:00 Negyedik nővér (Szabadkai Népszínház) Rákóczi-stúdióterem
18:00 Bernarda Alba háza (Stúdió Színház Marosvásárhely) Művészetek Háza
20:30 Lili bárónő (Csíki Játékszín) Várszínpad
|
2007. június 30.
Elszalasztott lehetõségek
Blaskó-találkozó Kisvárdán
Mikor elvállalta a
zsûrizést Blaskó Péter, a
budapesti Nemzeti Színház
színésze, még nem tudta, hogy
lányát is meghívják
Kisvárdára. Blaskó Borbála a
Közép-Európa
Táncszínház tagja,
koreográfus és több iskola
tanára, egyhetes
mozgáskurzust tart az
egyetemistáknak.
– El tudja képzelni, hogy
olyan koreográfiát
készítsen, amelyben édesapja
is szerepel?
Blaskó Borbála: – Még nem gondoltam erre, de
tartanék is ettõl. Mégiscsak
az édesapámról van szó.
Blaskó Péter: – Egy ilyen munka minimális
tánckészséget
feltételez.
– És
milyen tánckészsége van az
édesapjának?
B. B.: –
Gyúrni kéne még rajta.
B. P.: –
Krámer Gyuri rendezett egy koreografikus
elõadást, a Legenda
a lórólt, amelyben egy
idõs lovat játszottam. Az volt benne a
felszabadító, hogy engem nem
koreografált, talán
ettõl lett egy életképes, jó
ló-figura.
– Mit tapasztal a kurzuson,
milyen a fiatal színészek
képzettsége?
B. B.: – Akik
járnak az órákra, azok között
van néhány remek
képességû diák. Persze
jobb lenne, ha kicsit szorgalmasabbak
lennének. A táncmûvész
alázatos, mert ez a kenyere, a
színész meg habzsolja az életet.
Szerintem valahogy variálni
kellene „az egyszer élünket” a
„munkával”.
– Ezzel azt
mondja: sokat buliznak a
színészek, és másnap nincs
energiájuk mozgás workshopra menni?
B. B.: –
Élni kell, de abba beletartozik a
munka is. A workshopokat azért szervezték,
mert a színházak kérték.
Szerdán egy ember volt az órámon, ezt
kicsit furcsállom, hiszen mi
tálcán kínáljuk a
lehetõséget. De ezt nemcsak itt
tapasztalom. A
színmûvészek
általában belemennek
valamibe, elkezdik élvezni,
és a felfokozott lelkesedés
hirtelen teljesen elveszik.
– Mit lehet
megtanítani egy hét alatt?
B. B.: – Azt
akartam, hogy egy metódusba
lássanak bele, amely segít
megosztani a színpadi figyelmet,
például ha mozogniuk kell,
beszélniük és közben
ritmust dobolni. Emellett nyújtunk,
kondícióban tartjuk
magunkat.
– Péter,
van ideje határon túli
elõadásokat nézni, akár
budapesti
vendégjátékon, akár a
helyszínre utazva?
B. P.: –
Kevés az idõm, ezért örülök,
hogy felkértek a zsûrizésre,
mert itt kötelezõ
végignéznem az összes
elõadást. Sok izgalmas dolgot
láttam színészi
alakításban,
rendezésben,
darabválasztásban.
– A
sepsiszentgyörgyi Lear
király nem szerepel
a fesztiválon.
Feltételezem, hogy látta,
hiszen Bocsárdi László
duplarendezésében ön volt
a budapesti Lear.
B. P.: –
Természetesen. Nem volt idõm
elutazni Erdélybe, a budapesti
vendégszereplést láttam.
Akkor már jó párszor
lejátszottam a Learünket.
– És
milyen nézõ volt?
B. P.: – Nem
tudtam igazán nézõvé
válni. Mondtam a szöveget
magamban, meg azt gondoltam: ez most nem olyan, mint a
miénk, miért?!
– Bocsárdi
egy korábbi interjúban azt
mondta: a magyar színészek a
próbák alatt túl sokat
beszélnek.
B. P.: – A
jót és rosszat együtt mondom:
professzionálisabb a
színházi struktúra a
Nemzetiben vagy általában
Budapesten. Szakmailag
másfajta értékei vannak a
pesti színészlétnek és a
szentgyörgyi közösségi
munkának. Az erdélyi
színház
irányíthatóbb, mint a
miénk. Itt több függ tõlem, hogy
betársulok-e a rendezõ
ajánlatába. Ott az az egyetlen
lehetõség. Azt hiszem, Bocsárdinak
nem az a baja, hogy a budapesti
színész túl sokat beszél,
hanem, hogy kérdez. Mikor meg akarom tudni,
hogy miért csináljam ezt, a válasz
úgy hangzik: „csak csináld!”
– Ön
kérdezõs színész?
B. P.: – A
Learnél iszonyatosan nehéz
helyzetben voltam. Együtt kezdte el
próbálni a két társulat a
Shakespeare-darabot. Aztán a
sepsiszentgyörgyiek
hazamentek, és ott fejezte be Laci a
próbát. Két hónap után
újrakezdtük a munkát Pesten.
Rájöttem, hogy hiába akarom
megvalósítani az addig
felgyülemlett
gondolatmenéseimet, nem megy.
Õ ugyanis megteremtette a
koordinátarendszert
Sepsiszentgyörgyön, és –
szeretettel, türelemmel,
empátiával – ennek
megfelelõen instruált.
Hozzátörtem ehhez az
elképzeléshez, de most már
tíz-tizenöt elõadás után
úgy érzem, sikerült
személyesebbé tennem Leart.
Szemere Katalin
|
9. évfolyam 9. szám
2007. június 29. Tartalom
Briliáns bohóctréfa
John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
|
|