|
Napi műsor
15:00 Negyedik nővér (Szabadkai Népszínház) Rákóczi-stúdióterem
18:00 Bernarda Alba háza (Stúdió Színház Marosvásárhely) Művészetek Háza
20:30 Lili bárónő (Csíki Játékszín) Várszínpad
|
2007. június 30.
A selyempaplan súlyos hiánya
Tíz délelõtt a pódiumteremben
Ha száz évig élek, akkor sem
fogom megérteni azokat a
színházi alkotókat, akik
egy-egy rosszul sikerült
elõadás miértjeire
rajtuk kívül álló okokban
keresik és találják meg a
válaszokat. Idestova negyedik
éve járok a kisvárdai
fesztiválra, s rendre részt veszek a
szakmai beszélgetéseken –
magamra vessek, ha nem inkább a strandra
megyek ki –, figyelem a
színészek, a rendezõk
különféle
reakcióit, és mérem le a
tolerancia- és
érzékenységi szinteket.
Távolról sem állítom azt,
hogy az esetleges negatív
kritikákra jámboran kell
bólogatni és odatartani a
másik arcunkat is, de azért
túlságosan
átlátszó, hogy mindig
mindenki másokban és a
körülményekben keresi a
hibát akkor, amikor az
elõadása nem aratott sikert.
A szakmai fórum,
mûhelybeszélgetés –
nevezzük, ahogyan akarjuk – akkor
hasznos, ha a tudni vágyás, a
tapasztalatszerzés igénye, a
szakmai kíváncsiság
vezérel bennünket.
Ellenkezõ esetben
értelmetlen
idõtöltésnek számít
(talán ezért vannak néha
többen a strandon, mint a
pódiumteremben). Sokan
valóban az
együttgondolkodás
céljával és
szándékával jönnek el
ezekre a délelõtti
eszmecserékre. Vannak, akiket a dac,
vannak, akiket az
érdektelenség, másokat
pedig a „mindenek fölött
állás” érzése tart
távol. Ha jól emlékszem, tavaly,
tavalyelõtt azt mondták a
színészek, a rendezõk:
azért ülnek be kelletlenül a
beszélgetésekre (ha ugyan el nem
kerülik inkább), mert nem
gyakorló színházi
alkotók fejtik ki
véleményüket a
produkciókról, hanem a
kritikusi szakma elismert vagy
éppenséggel el nem fogadott
képviselõi. Pedig az
elõbbiek mégiscsak jobban
tudják, miben áll a színpadi
munka, s mi az, ami jogos bírálat,
megszívlelendõ
észrevétel vagy jótanács
lehet.
Bevallom, én eddig is
szívesen töltöttem a
pódiumteremben a
délelõtti órákat, hiszen
kíváncsi voltam, mi a
véleménye az anyaországi
és a határon túli kritikus
kollégáknak a
látottakról. Örültem az itt
felszedett plusz
információknak és adott
esetben szívesen osztottam meg
gondolataimat másokkal.
Tapasztalataim alapján nem
igazán fordult elõ, hogy bármelyik
hozzászóló
rosszindulatból vagy a bántani
akarás szándékával
mondta volna el megjegyzéseit. S ha
akadt is néha egy-egy feszültebb
pillanat (márpedig elõfordult
ez is), azokat jó esetben
feloldották az esti kocsmás
együttlétek.
Idén
különösképpen
örültem Ascher Tamás és
Máté Gábor
jelenlétének, annak, hogy
vállalták ezt a cseppet sem
könnyû feladatot:
elindítani az
elõadásokról való
együttgondolkodást. Sikerült
a
színházcsinálásról
olyan módon beszélniük, hogy
alkotók és kritikusok
egyaránt úgy érezhették:
nekik, értük szólnak. Ezek a
mûhelybeszélgetések
szolgáltak azokkal a
pillanatokkal, amelyek engem
rendkívüli módon
gazdagítottak az idei
fesztiválon. Természetesen
az elõadások mellett.
(Leszámítva azokat a
produkciókat, amelyek még
véletlenszerûen sem
érintettek meg.)
Élményeimet a
lakhatási körülmények
sem tudták elrontani, pedig nem
tartozom a kiváltságosok
közé. Miként az a színész
sem, aki a szakmai beszélgetésen
azzal magyarázta
elõadásuk rossz formáját,
hogy keveset aludtak, mert koszos
ágynemûben nem lehet jól
aludni.
Ha a fesztivál
szervezõinek esetleg
átvillan az agyán, hogy
jövõre netalán Peter Brookot
hívnák meg a
mûhelybeszélgetéseket
vezetni (ez esetben hátha még azok is
megtisztelnék
részvételükkel az
eseményt, akik eddig távol
maradtak), ajánlom, elõbb
kérdezzék meg tõle: amikor
csapatával annak idején
tapasztalatszerzés
céljából bejárta a
világot, hányszor volt alkalma
selyem ágynemûben aludni. S ha
egyszer sem, akkor ez mennyiben
befolyásolta a mûvészi
teljesítményüket.
Köllõ Katalin
|
9. évfolyam 9. szám
2007. június 29. Tartalom
Briliáns bohóctréfa
John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
|
|