|
Napi műsor
09:30 A magányosan sétáló macska (Szatmárnémeti Bábtagozat) Kamaraterem
11:30 A magányosan sétáló macska (Szatmárnémeti Bábtagozat) Kamaraterem
15:00 Alvajáró románc (Tompa társulat Kisterem) Rákóczi-stúdióterem-Versenyelőadás
17:00 Alvajáró románc (Tompa társulat Kisterem) Rákóczi-stúdióterem
18:30 Hóhérok hava (Újvidéki Színház) Művészetek Háza - Versenyelőadás
21:00 Csókos asszony (Nagyváradi színház) Várszínpad
|
2007. június 23.
Egymás foglyai
Csiky Ibolya és Tóth Tünde: anya és lánya a gőzben
-Nagyon szép a kettőtök kapcsolata az előadásban, fájdalmasságában is szép. Mennyire viselt meg benneteket lelkileg a próbafolyamat? Ezt azért is kérdem, mert úgy vélem, nem lehet könnyű megmutatni egy anya és szellemileg sérült gyereke kapcsolatát. Mifelénk még ma is zavartan elfordítjuk a fejünket, vagy éppenséggel lopva bámulunk, ha ilyen helyzetekkel találkozunk.
CSIKY IBOLYA: - Tulajdonképpen azzal voltunk elfoglalva, hogy ez a két ember egymásba kapaszkodva, egymást segítve miként éli az életét, és nem is döbbentünk rá, hogy ez külső szemmel nézve fájdalmas is lehet. Ha láttunk véletlenül hasonlót az utcán, vagy bárhol, mindig elmeséltük egymásnak a próbákon, hogy mit tapasztaltunk, milyen szeretettel bánt az illető anyuka a gyerekével. Mivel én szeretem a szerepeimet úgy megcsinálni, hogy a saját életemből is "vigyek bele dolgokat", mert akkor érzem hitelesnek, ebbe a munkába is belekerültek személyes élményeim. Amikor elmesélem a fürdőben, hogy befeküdtünk ketten az ágyba délután, felöltözve, és úgy elaludtunk, hogy csak éjfélkor ébredtem fel, mindig eszembe jut édesanyám. Egyedül nevelt engem, egy ágyunk volt, és mi is ketten aludtunk. Ez a szöveg így semmitmondó, de mert a tudatomban benne van annak a szeretetnek az emléke, amit anyámtól kaptam, sokkal könnyebb elmondani. Elfelejtem, hogy előadásról, alakításról van szó, tulajdonképpen önmagamról mesélek, más szavakkal. TÓTH TÜNDE: - Igazából az egymásrautaltságból táplálkoztunk, illetve az elvágyódásból, ami benne él mindkettőjükben, hiszen szeretnének kilépni ebből a kapcsolatból, de bele vannak zárva. Többször megtörtént, hogy próbák után hiába igyekeztünk másról beszélni, mindig a szerepnél, a darabnál lyukadtunk ki. - Színészileg is egymásra vagytok utalva, hiszen csak egymásból tudtok építkezni. CS. I. : - Ez maximálisan így van. Egymás szeméből, rezzenéseiből táplálkozunk. - Mi volt nehezebb, a lelki lemeztelenedés vagy a testi? T. T. : - Mindenképpen a lelki, de a kettő egymásból épült. A testi meztelenséget feltételezte a lelki. Úgy érzem, ahhoz, hogy meg tudjak jelenni meztelenül színpadon, teljesen át kell élnem az egész történetet. Hogy ne azzal foglalkozzak, hogy én, Tóth Tünde meztelen vagyok, hanem azzal, hogy Dawn miként szabadul fel a korlátok, a gátlások alól. - Az is kérdés, hogy ebben a kapcsolatban ki kit szabadít fel, illetve ki kinek a foglya? CS. I. : - Annyira szeretjük egymást, hogy tulajdonképpen észre sem vesszük: egymás áldozatává váltunk. Én rabságban tartom őt, ő rabságban tart engem a betegségével, de ő sem tud meglenni nélkülem. Hihetetlen kegyetlenség van abban, amikor az anya kimondja, hogy bár halna meg a lánya. Amikor ez elhagyja a számat, megborzadok, de rögtön jön a magyarázat: a féltés, hogy ha én nem leszek majd, mi lesz vele. - Feltételezem, hogy mindkettőtök számára ez a produkció volt a legfontosabb munka ebben az évadban. Cs. I. : - Tündének volt más, fontos szerepe az évadban. És nagyon boldog vagyok, hogy játszhattam ebben a darabban, nemcsak azért, mert szép a szerep, hanem mert egy hullámhosszra kerültünk Tündével, megtaláltuk a közös hangot. Nem éreztem egy percig sem azt, hogy nem tudok lépést tartani a fiatal generációval. Köllő Katalin
|
9. évfolyam 3. szám
2007. június 23. Tartalom
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
|
|