|
Napi műsor
10:00 A szelíd sárkányfiú meséje (Puck Bábszínház) Kamaraterem
16:00 Katonák, katonák (Székelyudvarhelyi színház) Rákóczi-stúdióterem-Versenyelőadás
21:00 Ibusár (Szabadkai Népszínház) Művészetek Háza
21:00 Katonák, katonák (Székelyudvarhelyi színház) Rákóczi-stúdióterem
|
2007. június 25.
Gurulós Goldoni
Goldoni: Különös történet – Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata
Mi tagadás, egy
pillanatra fennakad a
produkcióval elõször
találkozó nézõ szeme,
amikor a nagyon is hagyományos –
árkádos házak által
körbevett terecskét
ábrázoló –
díszletû, s ugyancsak
hagyományos, csinosan megvarrt
jelmezekkel ellátott
elõadás akusztikusan is
támadásba lendül. A
némafilmek
gépzongorája hallik, s
mindvégig sürgetett, feszes
ritmusban kopog és pereg, mintha
érezné, hogy
fõszereplõnek szánták.
Erre a muzsikára – hogyan is
mozoghatnának másként?
– szaggatott gesztusokkal, talpuk
alá képzelt, láthatatlan kis
kerekeken gördülnek a
játszók, és
segítségükkel
akkurátusan lefut a
történet. Végül is csak annyi
történt, hogy a rendezõ Csurulya Csongor nem a
jelmezeket hozta hozzánk – más
rendezõkhöz hasonlóan
– a szokásos száz év
közelbe, hanem a zenével tette
ugyanezt.
A játék sokkal
inkább tûnik Molière egyik
apaátverõs opuszának, mint egy
Goldoni-mûnek. De hát a szerzõt
annyiszor rendezték már Marivaux-ra,
Shakespeare-re, miért ne lenne
lehetséges ez is, ha a
szövegkönyv leginkább ezt a
geometrikus, szabályosan nyesett,
stilizált formát
kínálgatja? (Sem a
plakátokból, sem a
föllelhetõ
híradásokból nem
sikerült kiderítenem, ki a
fordító. Hadd kérjem
újból a színházak
dramaturgjait, ha már elõzõ
évi esdekléseink
hiábavalók voltak:
becsüljék meg a
fordítókat a nevük
feltüntetésével.)
A bõröndökkel
és útiládákkal
küzdõ klasszikus
szolga-szolgáló párost Péter Attila Zsolt
és Csiki Orsolya játssza. A
kilátástalan szerelembe
esett francia hadnaggyal (Nagy
Csongor Zsolt) épp akkor
találkozunk, amikor felhorgad
benne a megoldhatatlan
párkapcsolatból való
menekülhetnék, az a bizonyos
Goldoni-féle férfi-mehetnék. Az igen
épeszû szerelmes lányt a szép
beszédû Vencz
Stella játssza,
kereskedõ apját pedig Rappert Gábor
jeleníti meg. A filozófus
hajlandóságú, s
önmagát átverõ apa az
egész elsõ részben fehér
hálóingben császkál,
mintha a holland kereskedõ
háziköntösébe
bújtatva megengedhetné
magának ezt a „pizsamálkodást”
egy másik eladó lány, a
történet
bonyolításához
szükséges Constanza (Némethy
Zsuzsa)
társaságában.
A
diákszínházak
üdeségét és
egyszerûségét
idézõ játék súlyos
formai terheket visel. Már elsõ
perceiben bemutatkozik a
rendezõ öngyilkos
leleménye, a
„gép-félre”. Ez azt jelenti, hogy
a Goldoni-dramaturgia ékszerszámba
menõ kellékét, a másik
szereplõ számára elvileg
meghallhatatlan
félreszólásokat nem a
szövegért felelõs
színész mondja, hanem elõre
fölvett módon, a technikussal
adatja be a rendezõ,
szerencsére a színész
hangján. Ezek az égi
közbeszólások azonban a
legfontosabbtól fosztják meg a
játékot, a
közönséggel való
kapcsolattartás
kialakításától
és a szöveg
csipkefinomságának
érzékelhetõségétõl.
Kellemetlenül sokan vagyunk a
levegõben egy-egy párjelenet
idején, olyan érzés ez
idõnként, mintha a pszichodráma
szertartások kisegítõ
énjei
beszélnének bele a
dia-lógusba. Szét is
verõdnek tõle a jelenetek, a
monológok pedig
megsemmisülnek.
Világítási
problémák is szép számmal
adódnak, a tér közepe sokszor
marad sötétben, míg az alig
használt márványpadocska
szikrázva világít egész
idõ alatt. Azt az értelmezési
célokat szolgáló
szokását, hogy a kiemelt
pillanatokra
„rávilágít”, azaz a
tér nagyobbik részérõl
levéve a fényt kameraként
próbálja vezetni a szemet,
szerencsére nem alkalmazza
következetesen a rendezõ.
Mindazonáltal:
jelentõs rendezõi
fejlõdést látok a tavalyi
kisvárdai bemutatkozáshoz
képest. Egészen biztos vagyok abban,
hogy ha Csurulya Csongor elegendõ idegen
elõadást lát, saját maga fog
rájönni, hogy nem a
világítás, nem a gépi
megoldások, hanem a mozduló
színészi testek révén
érzékelhetõ,
dinamikusan szervezett, élõ
tér adja meg azt a
telítettség-érzetet, amit
olyan erõs igyekezettel keres.
Minden fölösleg és
minden sallang ellenére
tehetséget, erõt, s
tárgyalási alapként
kezelhetõ tisztaságot
érzek a játékban.
Gabnai Katalin
|
9. évfolyam 5. szám
2007. június 25. Tartalom
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
|
|