A HATÁRON TÚLI MAGYAR SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJÁNAK NAPILAPJA
Napi műsor
14:00 Stella (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ) Művészetek Háza
19:00 Záróünnepség-díjkiosztás - Várszínpad
20:00 Hat hét, hat tánc (Thália Színház ) Várszínpad
2007. június 30.
Pedagógiai kísérlet
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza – Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem

Egy hó­na­pon be­lül má­sod­szor le­het­tem ta­nú­ja an­nak a me­rész kí­sér­let­nek, hogy fõ­is­ko­lás­ok el­játs­­szák a Bernarda Alba há­zát. Ab­szurd fel­adat­nak lát­szik, s amit lát­tam, az ezt iga­zol­ja is. Hogy mi a pe­da­gó­gi­ai hasz­na egy ilyen kí­sér­let­nek, azt nem tud­ha­tom, leg­föl­jebb ké­te­lye­im le­het­nek. Mert igaz, hogy aki el tud­ja ját­sza­ni eze­ket a sze­re­pe­ket, fõ­képp per­sze a fon­to­sab­ba­kat, az va­ló­szí­nû­leg min­dent tud a szín­ház­ról. De va­jon el tud­hat­ják-e ját­sza­ni hu­szon­éves fi­a­ta­lok eze­ket a fi­gu­rá­kat? Mind­ös­­sze két do­log hi­ány­zik ugyan­is hoz­zá. A kül­sõ il­lú­zió­kel­tés le­he­tõ­sé­ge és a meg­szen­ve­dett élet­is­me­ret. Ele­ve ki­zárt, hogy olyan­faj­ta szín­há­zi él­mény jöj­jön lét­re, mint ami­kor a ját­szó azo­no­sul a ját­sza­ni­va­ló­val. Csak­is a te­het­sé­get és a meg­ta­nult, be­gya­ko­rolt kész­sé­ge­ket lát­hat­juk. A né­zõ foly­ton kény­te­len be­szá­mí­ta­ni, el­te­kin­te­ni, vi­szo­nyí­ta­ni.
A ka­pos­vá­ri ta­nu­lók pro­duk­ci­ó­já­hoz ké­pest, ame­lyet a POSZT-on lát­tam nem­rég, a Ma­ros­vá­sár­he­lyi Szín­mû­vé­sze­ti Egye­tem hall­ga­tói annyi­ban elõ­nyö­sebb hely­zet­ben van­nak, hogy ko­moly pro­fes­­szi­o­ná­lis se­géd­let­tel dol­goz­hat­tak. Kin­cses Elem­ér ren­de­zé­se, Lász­ló Il­di­kó dísz­le­te azon­ban két­ar­cú se­gít­ség­nek bi­zo­nyult. A tér, ahol át­tet­sze­nek a ház la­kó­i­nak szo­bái, ahol a köz­is­mert szim­bo­li­kus szí­nek, fe­ke­te, fe­hér, vö­rös ural­kod­nak, ahol a nagy­ma­mát kü­lön­ál­ló, moz­gat­ha­tó ket­rec­ben tart­ják, sok­kal töb­bet tesz meg­en­ged­he­tõ­vé, il­let­ve so­kat el­vesz a va­ló­sze­rû­ség igé­nyé­bõl. Egy­fe­lõl szim­bo­li­ku­sabb elõ­adást sej­tet, mint ami­tõl ele­mi ér­zé­ki igaz­sá­got is vár­nánk. Más­fe­lõl vi­szont eb­ben a tér­ben ele­ve ki­zárt an­nak a foj­tott zárt­ság­nak az ér­zé­kel­te­té­se, amely nél­kül a Bernarda há­za nem Bernarda há­za. A jel­ké­pes üze­ne­tû tér han­gu­la­ta egé­szen más, mint ami­rõl a szö­veg be­szél.
A cel­lák, aho­vá be­lá­tunk, ame­lyek nem az in­ti­mi­tás, az el­zár­kó­zás te­rei te­hát, az el­len­õr­zött­ség­nek, a rab­ság­nak más­faj­ta di­men­zi­ó­it sej­te­tik, mint ami­ben Bernarda lá­nyai él­nek. Rá­adá­sul a nagy­ma­ma ket­re­ce et­tõl me­rõ­ben ide­gen. S ha már itt tar­tunk, azt is em­lí­te­ni kell, hogy a nagy­ma­mát ala­kí­tó bá­jos kis­lány, Ja­kab Or­so­lya, érez­he­tõ­en nem ügyet­len­ség­bõl, meg­ol­dat­lan­ság­ból tün­te­tõ­en fi­a­ta­los, ha­nem kon­cep­ció sze­rit az. Csak nem vi­lá­go­so­dik meg elég­gé, hogy mi is vol­na az el­gon­do­lás, a mon­dan­dó, amit ez hor­doz. Bernarda el­lá­gyu­lá­sa, va­ló­sá­gos sze­re­tet­ro­ha­ma lá­nyai, ki­vált­képp a leg­ki­sebb iránt az utol­só tra­gi­kus éj­sza­ka elõt­ti es­tén ugyan­csak szán­dé­kolt­nak tet­szik. Ám ez nem gaz­da­gít­ja, in­kább ös­­sze­za­var­ja a tra­gé­di­át. Mint ahogy Martirio púp­já­nak el­ha­gyá­sa is egy­sze­rû­sít, gyen­gít. Így Ba­ra­bá­si Haj­nal­ka Martiriója pusz­tán gyá­vább ki­adá­sa Adelának, ho­lott az õ tra­gé­di­á­já­nak ép­pen az a kü­lö­nös­sé­ge, hogy sze­rel­mi szen­ve­dé­lye nem­csak any­ja zsar­nok­sá­gá­val, de csúf, be­te­ges tes­té­vel is kép­te­len konf­lik­tus­ban van.
A ta­nu­lók osz­tály­zá­sát ta­ná­ra­ik­ra ha­gyom, úgy gon­do­lom, a szí­né­szi szak­is­me­re­te­ik­rõl a le­he­tet­len fel­adat köz­ben is szé­pen szá­mot ad­tak. Szí­ne­sen, vál­to­za­to­san jelenítenek meg ér­zé­se­ket, szen­ve­dé­lye­ket, fáj­dal­ma­kat. Var­ga Má­ria, Bernarda meg­sze­mé­lye­sí­tõ­je tud eré­lyes, ös­­sze­sze­det­ten pa­ran­cso­ló len­ni, de öre­ge­dõ, meg­kér­ge­se­dett szí­vû as­­szony nem, s egy­ál­ta­lán a gyön­géd el­lá­gyu­lás sok­kal job­ban áll ne­ki. Poncia sze­re­pé­ben a ko­mi­kus arc­él­lel meg­ál­dott-meg­vert Már­ton Ré­ka több­nyi­re ka­ri­ka­tú­rát ad, s eb­ben ki­vá­ló. Angustias in­ga­tag re­mé­nye­it ér­zé­kel­tet­ni képes Szil­ágyi Ágo­ta, Adela szen­ve­dé­lyét is erõ­tel­je­sen je­le­ní­ti meg Por­zsolt Er­zsé­bet, csak ép­pen a hi­te­lé­vel ma­rad adós. Magdalena és Amelia ki­sebb sze­re­pei itt is ki­seb­bek ma­rad­tak Pál Bíborka és Gáll Ka­ta­lin elõ­adá­sá­ban.
A di­á­kok te­hát meg­fe­lel­tek. Azt meg, hogy mit ér­de­mel­nek az ok­ta­tók, akik rá­juk mér­ték a fel­ada­tot, dönt­sék el a kí­sér­let rész­ve­või.
Zappe Lász­ló
9. évfolyam 10. szám
2007. június 30.
Tartalom
Távolból
A rendezõvé szemtelenedett színész
Nagypál Gábor új szerepben Kisvárdán
Nászúton Irakban
Janusz Glowacki: Negyedik nõvér - Szabadkai Népszínház és Újvidéki Mûvészeti Akadémia
Ingatlanosodás
Bõvítik a Marosvásárhelyi Színházmûvészeti Egyetemet
Pedagógiai kísérlet
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza – Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetem
Legjobb, legrosszabb
Fesztiválvégi körkérdés
A kényelmes szék titka
Sepsiszentgyörgy hozta a megváltást Máté Gábornak
„Dudorásznak a szerbek”
További számok
10. évfolyam (2008)
10. szám (június 28.)
9. szám (június 27.)
8. szám (június 26.)
7. szám (június 25.)
6. szám (június 24.)
5. szám (június 23.)
4. szám (június 22.)
3. szám (június 21.)
2. szám (június 20.)
1. szám (június 19.)
9. évfolyam (2007)
9. szám (június 29.)
8. szám (június 28.)
7. szám (június 27.)
6. szám (június 26.)
5. szám (június 25.)
4. szám (június 24.)
3. szám (június 23.)
2. szám (június 22.)
1. szám (június 21.)
Impresszum Támogatók Archívum