2008. június 23.
The
show is going on. Mármint Szabadkán. Fárasztó, türelemigényes, energiazabáló csipkegyári
szoc-romantikában. Mert: a színház, az a hatoszlopos, 150 éves gyönyörűség, már
nincs. Az oszlopok magányosan, csupaszon, vakolat nélkül merednek az ég felé,
de mögöttük már nincs épület, csak egy óriási mély gödör. A házat lebontották.
De!
The
show is going on. A Jadran-féle ex-mozi színpadán. Mi meg (firkászok, bürokraták,
mesteremberek, raktárosok) átköltöztünk az eredeti, hamisíthatatlan szocreál
feelingbe: a már említett csipkegyárba. A Mladost nevűbe
(ami szerbül ifjúságot jelent). Próbatermestül! Omladozó vakolat, egyedi
szaglószervi élmény, fűtés egy üvöltő befúvóból (vagyis a próbák csendben, de
nagykabátban, az ablak alól settenkedő jeges szellő lágy fuvallatában), aztán,
kissé később, a napenergiával izzásig hevített falak hűtése vízzel a tarkódon,
pihegve. A szomszéd teremből (függönnyel elválasztva) átkukkant a néni:
bekapcsolhatja a sivító szövőgépet vagy az esetleg zavarná a próbát? Viszont az
az igazság, hogy mindent meg lehet szokni. Főként, ha mindezt át tudod
transzponálni motivációvá. Mint mi (mondjuk rá). Mert dübörgünk ám, teljes
erővel! Öt bemutató az évadban:
Először
Pacsirta állt elénk Olgával, a Színésznővel meghasonlottan(1), majd
Sebastian és Viola (U2 as One) kereste egymást a mediterrán homokban(2),
télen Higgins tanított dikciót(3), majd Seress hangja úszott a
„sárszegi” porszagú csendbe(4), és évad végén egy magányos szaxofon
Szabadkán maradt: Amese hangja(5).
Ja
meg: október végén a Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának őrülete a kortárs
vajdasági dráma felolvasószínházával, könyvbemutatóval, gálaesttel, Pataki
Gyűrű-díj kiosztásával (Faragó Édi Akulinaként a Kisvárdán látható Kicsik
és polgárokban).
Versenyben
vagyunk/voltunk az Egri Monodráma Fesztiválon (és
Pacsirta), a Stúdiószínházak Fesztiválján (Negyedik nővér), a
gyulai Shakespeare Fesztiválon (Vízkereszt)
valamint itt, Kisvárdán. Nemrég jártunk Temesváron, az évadban volt két
tíznapos Bakterház-turnénk
Magyarországon, és Vajdaságban is sokfelé játszottunk. A nyáron meghívást
kaptunk Esztergomba és Halasra is.
Ha már
a nyár: június végétől a Zárórából film
noire születik egy elhagyatott gyárudvaron, majd nagy kihívásnak ígérkezik a
Palicsi Nyári Színpadon a Jézus Krisztus Szupersztár,
amelynek bemutatója augusztusban lesz.
Szóval
a show is tényleg going on. Nemcsak a Jadran Színpadon.
Odalenn,
abban a bizonyos gödörben, nőnek már a beton-tartóoszlopok, a piros meg a sárga
folyton ingázó óriásdaru alatt meredeznek az acélrudak, úgy tűnik, tényleg lesz
valami abból az új színházépületből négy éven belül (vállalom, hogy naiv
vagyok!)...
De a
Soltis Lajos Stúdió nagyon hiányzik. Az az ötven-hatvan férőhelyes pici fészek.
Bezárkóztunk ide, és megállt az idő. Innen született a Toll, a Ragyogás, az Étellift, a Murlin, a
Záróra... Úgy, magunk közt, bentről és lentről. De
jelenleg nincs Soltis, alternatív se. Csak ígérik. Havonta. Aztán megfúrják.
Most éppen nem tudom mi van. Úgy hallom, éppen van ígéret.
A jövő
zenéje ebben az ígért Soltisban (ha nem, hát a Jadran-hodályban) az Equus
Hernyák Gyurkával. Aztán Bérczes Laci jön hozzánk a Gézagyerekkel.
Verebes István visszatér Az ember tragédiájával, és
az évad végén – Mezei Zolival az élen – nekifutunk egy Záróra-típusú
találkozásnak (közben télen egy Ady-Adél-Dodó trió off premierje: Adieu
Bandi).
Szóval
így. Megyünk tovább. Most meg itt vagyunk veletek (jelenleg feltételezhetően a
Művészetek Háza előtti sátor vagy napernyő alatt olvasva ezt a cikket egy kávé
vagy sör-fröcsi-várdakeserű mellett). És jövőre is veletek ugyanitt. Addig is:
The show is, you know...
1 és
Pacsirta – Táborosi Margaréta monodrámája Kosztolányi
Dezső nyomán
2 Shakespeare:
Vízkereszt vagy bánom is én Telihay Péter
rendezésében
3 Lerner-Loewe:
My Fair Lady Földes Tamás rendezésében
4 Müller-Seress:
Szomorú vasárnap Kovács Frigyes rendezésében
5 Zalán Tibor: Amese marad László
Sándor rendezésében