Napi műsor
11:00 Hüvelyk Matyi és a herceg (Szatmárnémeti Bábtagozat) Kamaraterem
14:00 Hüvelyk Matyi és a herceg (Szatmárnémeti Bábtagozat) Kamaraterem
14:30 A Janika (Kassai Thália Színház) Rákóczi terem
17:00 Háztűznéző (Beregszászi szinház) Művészetek Háza
20:30 Elektra (Székelyudvarhelyi színház) Várszínpad
22:30 Szomorú vasárnap (Szabadkai Népszínház) Művészetek Háza

2008. június 23.
Fel, Golgotára!
Stephen Schwartz–John Michael Teblak: Godspell Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata

Az egyetemi mesterkurzusra készült Máté evangélium-parafrázist, a Godspellt 1971-ben mutatták be. 37 év alatt sokat változott a világ, nem árt a darabnak az aktualizálás, a mai néző
számára ismert kontextusba helyezés. Wannabe Cosmo-girlök és lányzenekartag- aspiránsok, jó tanuló bölcsészlányok, a magukat még szét nem csapott Amy Winehouse-ok, a Pokolgép és az Ossian utolsó rajongói (belőlük is jó, ha van Noé bárkáján), konditermek házibajnokságainak győztesei, háztömb körüli zabálóversenyek rendszeres indulói, mezítlábas bölcsészfiúk, mackónadrágos fotelpatkányok ismerhetik egymást bárhonnan. Bejelölik egymást az iwiw-en, aztán időnként találkoznak vagy a lepukkant lakótelepi játszótéren, amit valamikor a hetvenesnyolcvanas években építettek színesre festett használt gumiabroncsokból, vagy egy centrírozóműhely udvarán. Hogy mi lehet a téma, vagy ki lehet az a személy, ami/aki mégis közösséggé kovácsolja őket? Hát a jó hír és annak hozója, a lenvászon inges, nyers szín farmeres, tökéletesen karakterhiányos, inkább egy jóindulatú lúzer lunatikusra, mint karizmatikus megváltóra hasonlító figura, aki még Uri Gellert is nehezen győzné meg kiválasztottságáról. (Miért feszítik meg őt aztán mégis, rejtély. Az pedig még ennél is titokzatosabb, miért kíséri mennybemenetelét feketemisére asszociáltató görögtűz és füst.)

Jön a pasas, énekelgetnek, táncikálgatnak, tisztára olyan az egész, mintha tábortűz mellett lennének. (Gitár és tábortűz azonban nincs a színpadon.) Sztorizgatnak a Bibliából, s ha kedvük szottyan (bizony, gyakran szottyan), el is játsszák a sztorikat. Ha azt éneklik, fenn az égen, akkor felnéznek, ha meg azt, lenn a földön, akkor értelemszerűen le. Pörögnek az egy srófra járó agyak, röpködnek a poénosnál poénosabb, ütősnél ütősebb replikák. Annyira magasra repülnek, hogy el is szállnak. Talán így járunk jobban, mert ha lecsapnák őket, még foltot hagynának.

Ha így folytatódna tovább ez az írás, lehet, hogy megköveznének érte, hiszen a Nagyváradi Állami Magyar Színház Szigligeti Társulata, illetve a helyi Francisc Hubic Művészeti Iskola koprodukciójában készült Godspelljét elragadtatott bravo, sőt bravissimo-bekiabálás is ünnepelte (kósza és magányos volt a hang, de a történeti hűség kedvéért jegyezzük fel, hiszen meglehet, egy következő jubileumi kiadványban épp e cikk megállapításait idézik majd elrettentő példaként), a humorlabdacsoknál kacagott a közönség, és meglehetős tapssal jutalmazta az előadásban láthatóan örömüket lelő színészeket. A kritikus alapvetően rosszindulatú, kizárólag a frusztrációját kívánja virágnyelven világgá kürtölni azáltal, hogy semmiben nem leli örömét? Ha azt mondja, hogy általános iskolai farsangokra készült osztályelőadásokban és műkedvelőnek is amatőr színjátszókörök produkcióiban látott utoljára olyat, hogy amit mondanak, azt azonnal mozdulattal, hanghordozással, gesztussal (lányok esetében kötelező hajdobálással) háromszorosan (lányok esetében négyszeresen) illusztrálják; vagy hogy ezt a koreográfiát kis gyakorlással ő is el tudná táncolni, lehet nagyképűnek nevezni, lehet (joggal) visszavágni azzal, tetszett volna utánunk csinálni.

A belefeccölt munka tiszteletre és elismerésre méltó, azt pedig, hogy a közönség- és az úgynevezett szakmai vélemény nem esik egybe, számtalanszor tapasztaltuk. Amíg elkelnek a jegyek, nem mindegy, hogy lassú a ritmus, vagy épp nincs is? Vagy hogy ugyanazok az ötletek, patronok, klisék és obligát (?) közhelyek ismétlődnek, vagy hogy komoly gondok vannak az énekhangokkal? Amíg a produkción szórakoznak, addig el lehet adni. Amíg pedig igény van, csinálni kell. Ha bekapcsoljuk a tévét, kinyitjuk az újságot, csupa nyomasztó dologgal szembesülünk. Előadás közben az is átvillan az ember agyán, hogy a godspell szót eddig rosszul értelmeztük, és evangélium helyett isteni átoknak kéne fordítani. És mégis, amit látunk, nem felüdülés?

Papp Tímea

10. évfolyam 3. szám
2008. június 21.
Tartalom
„Ez egy monodráma”
Szabó Magda – Bereményi Géza: Az ajtó - Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata
Mindenkinek van egy Emerence
Bereményi Géza most már becsukhatja Az ajtót
Egy ügy
Federico García Lorca: Yerma – Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház
Fel, Golgotára!
Stephen Schwartz–John Michael Teblak: Godspell Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata
Hit, remény, szeretem
A közönség elégedett a nagyváradi Godspellel
Megy a szekér
Új utakon a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum