A fesztivál történetében 1992 és 2001 között fontos szerepet játszott Horváth Z. Gergely, aki a Kisvárdai Várszínház művészeti vezetőjeként szervezte az eseményeket. A Magyar Televízió egykori főrendezőjével emlékeket próbáltunk idézni. Nem ment könnyen.

– Hogyan került Kisvárdára?

– Talán televíziósként voltam ott egy közvetítés miatt, vagy valamelyik határon túli színházból közvetítettünk és amiatt, de az is lehet, hogy a zsűribe hívtak meg először – nem is emlékszem már pontosan… Igen, ez utóbbi történt, zsűrizni hívtak. Majd pályázatot írtak ki a Várszínház művészeti vezetői posztjára, s azt megnyertem. Ezután kilenc évig dolgoztam
Kisvárdán mellékállásban. Abban az időben a Magyar Televízió-ban főrendező voltam, később az Irodalmi és drámai műsorok szerkesztőségének a vezetője is lettem.Az MTV művészileg és anyagilag is segítette a fesztivált. Ismeretségeim révén mozgósíthattam a „szakmát”, sokan
– köztük a legnevesebb művészek – eljöttek a fesztiválra. Nyaranta pedig mindig készült egy koprodukciós tévéjáték, amelyben a Várszínház partnere az MTV volt. Szerény számítások szerint is körülbelül 65 millió forintot sikerült szerezni Kisvárdának.

– Ki válogatott, hogyan állt össze a program?

– A művészeti tanácsot a színházak képviselői, a művelődési ház igazgatója, Nyakó Béla és én alkottuk. Mindvégig rendkívüli jelentőséggel bírt Nánay István munkássága, bölcsessége,
szaktudása. Rendszeresen jártunk a határon túlra előadásokat nézni, a színházak meghívása-ajánlása alapján és természetesen azon fölül is, s amit fontosnak ítéltünk, azt Kisvárdán bemutattuk. Mindig figyelembe vettük a társulatok kívánságát. Nekem az volt az elvem, hogy nem innen kell okosnak lenni, hanem együtt kell dolgozni. A lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk a színházakat a legelőnyösebb oldalukról megmutatni, nívós előadásokat hívni a fesztiválra. A nyári tévéjátékokkal sok színészt tudtunk foglalkoztatni, és ezáltal a színházi és tévés-filmes szakma megismerte őket, ami magyarországi vendégszerepléseket is eredményezett.

– Mi volt akkor a fesztivál funkciója?

– Kezdetben a fesztivál nyilván kiállásnak is számított, hiszen a határon túli színészeknek küldetésük volt a magyarság összetartása. Ahogyan az évek teltek, egyre inkább a szakmai
viták kerültek előtérbe, az előadások megbeszélései komoly elemző fórumokká váltak. Remek légköre volt a fesztiváloknak, akik ide eljöttek, soha nem bánták meg. A zsűritagok sem, akiket mindig személyesen kértem fel, mert hiteles személyiségüknek, véleményüknek messzemenően kiható jelentősége volt. Kisvárdával kapcsolatban gyakran elhangzott, meg kellene osztani a fesztivált más várossal, hogy szélesebb közönséghez is eljusson, és mert a
színpadi korlátok miatt az előadások sok kompromisszumra kényszerülnek. A művelődési lázban nagyon széles a színpad, de nincs magassága, zsinórpadlása… A város azonban joggal ragaszkodott az eseményhez. Felmerült az egységes magyar színházi találkozó igénye is, én a híve lettem volna. De ehhez nagyobb együttműködés kellett volna az épp induló POSZT és Kisvárda között. Azt hiszem, az évek múlásával a kisvárdai elkülönülést a kor már meghaladta. A hagyományokból megújulva lehetne új útra térni. A határok a kultúránkban jelképesek, jelentőségük amúgy is átalakul az Unióban, szerintem egységes magyar nyelvű
színházi kultúra van, több és szabadabb átjárással az egyes színházak között. Meg kell mutatni magunkat és tanulnunk is kell az európai, és ezen belül a környező népek művészetéből. De most sem akarok kívülről és messziről okoskodni.

– Hogyan ért véget az ön kisvárdai története?

– A harmadik ciklus után indoklás és köszönet nélkül nem hosszabbították meg a szerződésem. Valószínűleg az is benne volt ebben, hogy az MTV-nél megkezdődtek az elbocsátások, a Drámai Szerkesztőséget az elsők között szüntették meg, és ez az anyagi
támogatás végét jelentette.

– Keserű?

– Azóta nem voltam lenn Kisvárdán. Ezt a fejezetet lezártam.

– Kik azok a színészek, akik sokat jelentettek a számára?

– Czintos József elsősorban, aki minden darabomban benne volt, meg Bogdán Zsolt, és a többiek is, különösen Hunyadi László. Szeretettel gondolok valamennyiükre. Már valószínűleg
elfelejtettek.