Ha nem cukrászdázik együtt a tavalyi fesztiválon Darvay Nagy Adrienne és Puskás Zoltán, akkor nyolc színész előadásnézéssel és kellemes strandolással tölthetné az idei fesztivált. Ehelyett a Művészetek Háza szomszédságában levő református iskola málló plafonú tornatermében próbálják Gyarmati Kata Mesterek és tanítványok (avagy senki nem olyan, amilyennek látszik, vagyis mindenki másmilyen is, mint amilyennek látszik) című darabját, amelynek műfaja álarcosbál egy felvonásban, két részben. A példányt mindenki megkapta
egy hónapja, ide már szövegtudással érkeztek a játszók. Ők tízen komolyan dolgoznak. A sörsátorhoz is jóval éjfél után szokott odaérni Bányai Kelemen Barna, Elor Emina, Kovács Nemes Andor, Mátray László, Mezei Gabriella, Nagypál Gábor, Szabó Eduárd és Szalma Hajnalka.

– Lelkesítő a munka, egy workshophoz tudnám hasonlítani. Nekem kicsit olyan, mint egy vérátömlesztés. Együtt is lakunk – magyarázza a rendező Puskás, aki nem jött koncepcióval, hanem saját ötletei mellett a közös alkotásra helyezi a hangsúlyt. Persze ott a vajdasági keménymag, amelynek tagjai már félszavakból is értik egymást, de a minitársulat hamar megtalálta a közös nyelvet.

– Olyan érzésem van, mint elsőéves koromban a színin az improvizációs helyzetgyakorlatok közben – jegyzi meg próba közben a nem kevés eszelősséggel megáldott Hercegnőt játszó Hajni, aki a születésnapi ajándékként kapott legyezőjét használja kellékként. Az egy évada szabadkai Kovács Nemes a tegnapi Kisvárdai Lapokkal (a címlapon Mátray) a kezében próbál. Gabó kulcscsomót zörget, Edénél egy csomag hurkapálca.

A parkettán krétával rajzolt négyzet jelöli a játékteret, benne jelzésként két szék. A fehér vonalak mentén, karakteres járásokkal indulnak el a színészek. Körbejárnak, elsiklanak egymás mellett, ügyelve arra, hogy ne érjenek a másikhoz, és kikerüljék a partvist egykedvűen tologató kollégát (Nagypál). Egy lépcsőházban vagyunk, amelynek lakói nemcsak az épületben, de saját lakásukban is
idegenek egymásnak. Beszélnek és el-beszélnek. A falak elválasztják őket. Ezek a darab végére leomlanak, sőt talán az derülne ki, hogy valójában nem is léteznek.

– Jó lesz, csak egy picikét épülj rá
– instruál a rendező.

Két nap még van, de nem úgy tűnik,
hogy Déva várát alapozzák.