Egy férfi, két nő. Pontosabban egy férj, két feleség. Két végletesen különböző asszony; egy magába forduló, arisztokratikus tartású értelmiségi és egy kevésbé művelt, kifinomult fodrásznő. Akik persze találkoznak, mégpedig akkor, amikor a férjet letartóztatják – minő véletlen – egy kiskorú megrontásáért. Civakodnak, kibékülnek, összefognak a csalárd férfi megmentéséért, különböző praktikákkal pénzt gyűjtenek, hogy aztán... A csattanót azért mégsem árulnám el, még akkor sem, ha az utolsó jelenet azért egetrengető meglepetéssel nem szolgál.

Emilio Carballido alkotását nincs szerencsém ismerni, de a látottak-hallottak alapján nem gondolnám, hogy a szerző beírta a nevét a halhatatlan mexikói írók sorába. A rózsa két illata kézenfekvő sablonokból építkező, kiszámíthatóan bonyolódó, nem kevés feminista ízzel fűszerezett történet. Ha színpadon látjuk, értékét minden bizonnyal az előadás, pontosabban a szerepeket játszó két színésznő adja. Elor Emina és Ferenc Ágota eredetileg vizsgaelőadásként vitték színre a szöveget, nem pusztán színészi feladatot teljesítve; a fordítás, a rendezés egyaránt az ő munkájuk. A kisvárdai Coffein Kávéházban játszott előadás ebből adódóan kevés külsőséggel él: minimális díszletelem (egy ágy, néhány szék), a karakterekhez pontosan passzoló ruhák és egy hangulatát tekintve jól eltalált (kezdetet, véget frappánsan egybekapcsoló) keret jelölik ki a játék fő vonalait. A két színésznő pedig sok színnel, lendülettel, humorral tölti ki a figurák szűkös sablonjait. Hol egyikük, hol másikuk kerül előtérbe, hol párhuzamosan mondanak monológokat. Alkatilag és színészileg is kiegészítik egymást. Tudatosan „rájátszanak” a lelki válság banális közhelyeire, ha kell, idézőjelek közé teszik a szereplők végletes érzelmeit. Ami valószínűleg a leginkább üdvözítő útja a mű előadásának, hiszen ha Carballido hőseinek sorsa kevésbé érint is meg, Elor Emina és Ferenc Ágota játékát akkor is öröm nézni.