Napi műsor
15:00 Anyám azt mondta, hogy ne! (Komáromi Jókai Színház) Rákóczi terem
15:00 Rocky Horror Show (Újvidéki Színház) Tornacsarnok
15:30 Ünnep (M-Stúdió ) Főtéri színpad
18:00 Világtalanok (Figura Stúdió Színház) Művészetek Háza
21:00 Hippolyt, a lakáj (Kassai Thália Színház) Várszínpad

2008. június 23.
És jönnek a falvédőről
Gárdonyi Géza: A bor – Komáromi Jókai Színház

Nyers fából készült, rombusz alakú, felénk lejtő küzdőtér, házastársi csatározások, falubéli együttélési meccsek expresszionista ringje fogadja a játszókat, akik ünnepi feketében sereglenek be a szaxofon, klarinét s a doromb nyekergő hangjaira, s mintha közös mesélésre szánták volna el magukat, elkezdik az estét. A produkció harminchatodik előadása
zajlik. A díszlet Győri Gabriella, a jelmez Cselényi Nóra munkája. Cifrázott, sikoltó futamok a hangszereken, Gárdonyi bajszát idéző vörös hímzésű falvédő a háttérben, s kék-sárga cirkuszi villanykörték az ajtókeretekben. Fakoporsót emelnek középre, rajta fölírás: A Bor. Valami szorgalmazott bizarréria feszíti az első perceket, ami később is gyakorta beköszön a játékba. Gárdonyi portréja például parázsló szemeket növeszt a végkifejletben.

De kezdjük az elején. Baracs Matyi (Hajdú László) kiszabadult a börtönből, s most Göre Gábor, a bíró (Fabó Tibor) vezetésével visszafogadja a falu, mondván, „nem gonoszság miatt volt bezárva, hanem verekedésért”. S már itt is vagyunk a falun vagy családon belüli erőszak klasszikus helyzeteinél. Matyi bátyja, Baracs Imre (Manases István) nemivó lett, gratják is ezért. Hosszan. Lassú körökben ereszkedik le a baj. Végül az egyre kapatosabb társaságnak sikerül odakergetni a pohárhoz, aminek következtében csúnyán lerészegedik, elszórja a rábízott pénzt, s feleségét is elkapja egy husánggal. Az asszony, aki nem egészen érthető dramaturgiai rend szerint, maga is biztatta az ivásra, kisfiával együtt hazamenekül.

Öt hét múlva (második felvonás) látjuk a leklottgatyásodott férfiút s annak az elszökött asszony, Juli (Holocsy Krisztina) húgába, Roziba (Holocsy Katalin) szerelmes öccsét, amint tüneményes jelenetben próbálnak valami ehetőt keríteni a házban. Galamblelkükre jellemző, hogy egy csirke nyakát sem képesek átvágni. A gazdag özvegy (Molnár Xénia humorral teli alakítása) megpróbálná becserkészni az elhagyott szomszédot, de aztán beéri a település érte veszkölődő lódoktorával (Bernáth Tamás). Ropog József mint apa, s Varsányi Mari mint aggódó anya, sőt nagyanya, elbűvölő kvartettet játszik az asszonya után sompolygó, megint absztinens férfiúval s visszaédesedő asszonykájával.

Visszahúzható lenne a szöveg egy pár jelenetes egyfelvonásosra. De három lassú felvonást kell végigélni, míg a boldog vég bekövetkezik. Kovács Márton magyar dallamokat szétszálazó, rajzos zenéje diákszínpadok ritmusgyakorlatait is engedélyezi, de operai magasságokba is képes lendülni. A játék stilizáltsági fokát rendkívüli mértékben határozza – határozná – meg ez a zene. Különös élmény látni, hogy miként válik Gárdonyi Durbints sógoros népszínművéből időnként Weöres – Ránki Csalóka Péteréhez is mérhető zenemű vázlata. Igen ám, de annak ellenére, hogy a jelenetek általában mozgásban is megtervezettek, hiszen koreográfusuk Bodor Johanna, mozgástervezőjük Gyöngyösi Tamás, a játék egésze ritmustalan. S bár időnként artisztikus, zenei keresztszemes mintázat futja be a színpadot, a jelenetátkötések elnagyoltak, a térszervezés esetlegesnek tűnik.

Ahhoz, hogy ez a csábító, bár épp csak érintett, expresszív elemekkel szabdalt népi szürrealizmus valóban lebegni tudjon, feszes táncjátékra lenne szükség. Nem lehet „gyalog” kikopogni egy röptetni kívánt helyzetből. A testek legfeljebb ha Móriczban állnak, a poentírozás viszont – érthető, de nem a legszerencsésebb módon – a biztos kezű színháziak, Szép Ernő vagy Molnár felé tolná a stílust. Kilógnak az estből a görög drámákra vagy spanyol nagyjelenetekre emlékeztető stílusú páros összeveszések. Ha már spanyol, akkor García Lorca bábjátékainak humora lenne vállalható.

Az a lírai erő, amivel Holocsy Krisztina Julija megérinti visszatért férje vállát, vagy az a gyönyörű zárókép, amikor a házaspár úgy fogja meg kisfiát, mintha vízszintesen suhanó angyalként, röptiben tapadt volna rájuk, inkább a költészet felé nyit átjárókat. Ebben a játékban benne van egy különös, tágas, bájos, szomorú mese. S nem lenne lehetetlen a láthatóvá
tétele.

De ahol ilyen szépen törlik meg a széket a vendégnek, ott nem ejthetikdobhatják- hagyhatják földön a kenyeret, mert az egyszerűen lehetetlen. Elég elolvasni hozzá még pár Gárdonyikönyvet.

Gabnai Katalin

10. évfolyam 5. szám
2008. június 23.
Tartalom
Elspórolt félkeret
Kárpáti Péter: Nick Carter - Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata
Ne a gyerek előtt?
Henrik Ibsen: Nóra – Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Akadémiai Műhely
Áttuningolva
Manases István borban utazik
És jönnek a falvédőről
Gárdonyi Géza: A bor – Komáromi Jókai Színház
Túl az ötvenötödik évadon
Jubileumot ünnepeltek a Komáromi Jókai Színházban
Dráma, móka, kacagás
Kassán a szlovák közönség is kedvelte a Szent Erzsébet-színművet
Mese hab nélkül
Jevgenyij Griskovec: Hogyan ettem kutyát? – Dunaszerdahelyi Epopteia Társulás
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum