– Hogyan került Gyergyószentmiklósba rendezni?

– Az idea megszületésének pillanata valószínűleg az volt, amikor tavaly nyáron a POSZT-on egy reggel Nánay István kiment a szállodai szobájában az erkélyre nyújtózkodni. Én meg éppen a szomszédos erkélyen csináltam ugyanezt. Még aznap megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e dolgozni Gyergyóban, mert kéne ott rendezni valamit a hónap végén. A pályázati pénz megvan, de rendezőjét vesztette a produkció két héttel a próbakezdés előtt. Mondtam,  szívesen. Rendben – felelte ő –, akkor majd keresni fognak. No persze, gondoltam, és rögtön elkönyveltem magamban, hogy sose hallok többé felőlük. De néhány nap múlva hatalmas mail érkezett Béres Lászlótól, aki adatokkal és képekkel bemutatta az egész társulatot. (Ez a világ egyik legkisebb színháza, hatan vannak összesen.) Az első tapasztalásom az lett Erdéllyel kapcsolatosan, hogy nincs semmiféle prapír, itt a felek kezet fognak, és az elég is, mert az adott szó szent. Miután megállapodtunk, hogy a Figaro házasságát visszük színre,  végigszaladtam a könyvtárakon – akár egy felgyorsított filmen –, és elolvastam mindent, ami Figaro, meg francia, és egyáltalán: ami f betűvel kezdődik. Fekete Kata jelmeztervezővel és Bodnár Enikő díszlettervezővel azt találtuk ki, hogy fogunk egy flamenco táncost, és a mögé képzelt spanyol világról álmodunk egy nagyot. Tudom, persze, hogy Beaumarchais darabja fontos mű, amelynek megvolt a maga szerepe a francia forradalom kitörésében, de ezzel nem tudok mit kezdeni, már csak azért sem, mert a forradalom szó jelentése is sokat árnyalódott bennünk az utóbbi években. Mi tehát egyszerűbbre fogtuk a művet, a dél-amerikai szappanoperák világában helyeztük el, ahol Almaviva gróf nagyjából egy drogbárónak
felel meg, és pörgős vígjátékot igyekeztünk kihozni belőle egy részben. A nyári előadásokat Gyergyószárhegyen tartottuk, kilométerekre a várostól, egy lepattant kastély udvarán. Én nem nagyon tudtam elképzelni, hogyan lesznek majd itt nézők, de csak jöttek és jöttek, s az első estén azt hittem, hogy megjelent az egész város.

– Járt korábban Erdélyben?

– Voltak ott rokonaim, és a nyolcvanas években még sokat látogattuk őket. Főiskolás koromban pedig mentünk néhányszor a marosvásárhelyi fesztiválra. Ezért azt hittem, hogy elég sokat tudok Erdélyről, de kiderült, hogy nem lehet eleget tudni. Az életre szóló élményeket most szereztem be, s végtelenül boldoggá tett, hogy ennek a tapasztalásnak a színházcsinálás adta a keretét és a tartalmát. Olyan volt ott, mintha egy másik bolygón lennék. Ha az ember beül Pesten a kocsijába, s tíz órán át vezet, szemben a hegyekkel, végighajt Románián, fenyvesek árnyékában, csacsifogatok között, ez már önmagában véve is olyan, mint egy zarándokút. Maga mögött hagy Combinót, Molotov-koktélt, Napkeltét. Ahová megérkezik, ott minden más. De minden! Mást jelent színésznek lenni, mást jelent az, hogy színház, mást az, hogy pénz, hogy magyar, hogy Budapest. Másfajta az erkölcs is. Engem általános iskolás korom óta most először öntött el újra az az érzés, hogy jó magyarnak lenni.
Gyergyószentmiklós körülbelül úgy fest, mint Kiskundorozsma 1954-ben. Szegény és elöregedett város, 99 százalékban magyar lakossággal. Itt él egy maroknyi fiatal ember, és azt lehet látni rajtuk, hogy boldogok, mert dolgozhatnak. Egészen más az elhivatottságuk, mint az itthoniaké. Sokszor elszégyelltem magam amiatt, ahonnan jövök, és megtisztelőnek éreztem,
hogy részese lehetek a munkájuknak .A nyári előadások után a Figaro bekerült a kőszínházba, az évad programjába, de akkor már sajnos nem volt módom jelen lenni és gondozni a produkciót. Mondjuk itthon azt még elképzelni is nehéz, hogy az ottani gyakorlathoz mi minden és hogyan tartozik hozzá. Például hogy a jelmezek esetében eleve el kell készíteni egy „téliesített” verziót is, mert decemberben nem mindig van fűtés a színházban, és olyankor
a színésznők nem játszhatnak egy szál mélyen dekoltált ruhában.

– Lesz folytatás?

– Feltett szándék. Már csak csak azért is, mert rendezőként sok mindennel adósuk maradtam. Kárpáti Péter Pájinkás János című darabját visszük színre a következő szezonban.