Napi műsor
15:00 Paravarieté (Yorick-Stúdió) Rákóczi terem
18:00 Yvonne, burgundi hercegnő (Sepsiszentgyörgyi színház) Művészetek Háza
21:30 A Pál utcai fiúk (Vajdasági Tanyaszínház) Várszínpad

2008. június 26.
DJ Schimmelpfennig
Roland Schimmelpfennig: Nő a múltból
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat

A trendi német darabgyáros Roland Schimmelpfennig szerelőszalagjáról négy éve gördült le a Nő a múltból című opus: a bécsi Burgtheaterben volt az ősbemutató 2004-ben, nálunk  az Örkény Színház játszotta Ascher Tamás rendezésében, abban az évben meg is hívták a POSZT-ra az előadást. Magam egyébként nem túlzottan kedveltem, elsősorban az ötletekben (vagy pontosabban egyetlen ötletben, de abban hosszasan) tobzódó szöveg miatt. Ezt csak azért említem, mert a marosvásárhelyiek markáns produkcióját nézve végre megértettem, mit hiányoltam a két évvel ezelőtti budapesti előadásból.

Nem számoljuk, hogy az idei fesztiválon hányadik szerelmi háromszöget látjuk a színen, ez most megint egy közülük. Új élet küszöbén a család: a költözéssel megszakad egy sor régi és friss kapcsolat, ám az utolsó utáni pillanatban betoppan a címbeli nő a múltból, aki huszonnégy év után visszajött – a férjért. Schimmelpfennig említett egyetlen ötlete az ide-oda cikázás az időben. Az antik dráma végletes sűrűségét igyekszik megteremteni a szerző, amikor egy éjszakán egy helyszínen véres bosszútragédiát vezényel le. Leszámolás ide vagy oda, menetközben mégis nagyokat kacagunk. Az előadás eredeti humorát feltétlenül ki kell emelni, ahogy azt is, hogy erről nem elsősorban Schimmelpfennig tehet, hanem Harsányi Zsolt rendező, aki szereplőit önálló koreográfia szerint mozgatja: a gesztusok, a mimika, a mozgások, a kellék- és térhasználat kialakítása egyaránt műgondról tanúskodik.

A példás szűkszavúsággal megfogalmazott minimáltér Bianca Imelda Jeremias munkája, aki a darabbeli család lakását költözés előtti-közbeni állapotában ábrázolja: kartondobozok és furnérláda a színen. És a hátsó fal, ami öt ajtóból áll: hálószobába, kamrába, a lépcsőházba, egy másik szobába és a fürdőbe juthatunk innen. Egyszerre realista és erősen elvont tér: a tervező ügyelt arra, hogy az ajtócsapkodós komédiákból ismerős, folyton nyíló-csukódó falapokon túl lássék a folytatás – épp annyi kellék idézi a mögöttes teret, amennyi kell. (És még egy fontos apróság: az idei fesztiválon ez az első díszlet, amit bár rendesen igénybe vesznek a szereplők, a szerkezet mégis masszívan áll.) Bár Schimmelpfennig a darabhoz írt szerzői utasításban kiköti, hogy a színpadon jelölni kell az időugrásokat, szerencsés, hogy a marosvásárhelyiek eltekintettek ettől. Az A-ból B-be haladó, miszlikbe aprított sztori annyira nem bonyolult, hogy folyton szükség lenne a néző kizökkentésére az időpontok akkurátus közlésével. A megismételt szituációk (ezek egyébként mesteri kivitelezésűek, főleg az előadás elején) visszatértükkor korábban kezdődnek és/vagy később fejeződnek be, vagyis kontextus kerekedik a magányos mondatok mögé. Az időjelölés helyett másik, hatásos V-effektet csempésznek be az alkotók: a fiú barátnőjét, Tinát játszó Gecse Ramónára fejgép irányul, úgy énekli (nem jól) mikrofonba a történet nyílt színen nem megmutatott fordulatait.

A karakteres formát az élvezetes színészi játék tölti meg tartalommal. A két nő – a régi és az új – messze a legizgalmasabbak az előadásban. B. Fülöp Erzsébet a feleség szerepében remek: végig náthás (allergiás?), enyhén nazális hangon beszél, ami tovább erősíti azt a benyomást, hogy ez a fád, vonzó nő folyton meg van sértődve. Berekméri Katalin játssza az egykori szerelmet: egyszerre titokzatos és feslett, sekélyes és kegyetlen perszóna, talpig vamp. Nem csoda, hogy ujja köré csavarja a férjet, akit Korpos András tesze-tosza, mégis szeretnivaló meláknak mutat. Testbeszéde amilyen erősen működik az első jelenetekben, olyannyira gyenge a fináléban: hiába halljuk, milyen döbbenetes vég áldozatául esett a férfi neje és fia, Korpos arcáról képtelenség leolvasni bármit is. Bartha László Zsolt az áldozati bárányként szolgáló fiú szerepében pasztell színekkel simult a tablóba.

Schimmelpfennig darabépítő eljárása arra emlékeztet, amikor egy dj keveri-kavarja, szkreccseli a zenét. A marosvásárhelyi remixnek a toplista élén a helye.
Jászay Tamás

10. évfolyam 8. szám
2008. június 26.
Tartalom
Thonett-balett és puskaszó
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza – Újvidéki Színház
Hűséges a Vajdasághoz
Elor Emina, az Újvidéki Színház művésze négy darabban játszik a fesztiválon
Latin kavalkád
Beaumarchais: Figaro házassága – Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház
Erkélyjelenetből bemutató
Anger Zsolt zarándokútja Erdélybe
DJ Schimmelpfennig
Roland Schimmelpfennig: Nő a múltból
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
Az én (csaknem) húsz évem
Állókép Nánay Istvántól
Örömszínház
A próbán mindenki mester is, tanítvány is
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum