Napi műsor
16:00 De mi lett a nővel? (Temesvári Csiky Gergely Színház) Rákóczi terem
18:00 George és Lennie (Sepsiszentgyörgyi színház) Művészetek Háza
19:30 Rocky Horror Show (Újvidéki Színház) Tornacsrnok
21:00 La Mancha lovagja (Csíki Játékszín) Várszínpad

2008. június 24.
Fájdalom és humor
Kiss Csaba: Világtalanok – Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház

Alighogy a vak fiú (Antal D. Csaba) setesután, de nem kis büszkeséggel összeszögelt két fadarabot, jön az apja (Barabás Árpád), és dühösen földhöz vágja az egészet. Nem tudja megbocsátani a sorsnak, hogy egy életen át hozzá van láncolva fogyatékos gyerekéhez. Azt talán még kevésbé, hogy egyúttal rá is van utalva: amikor először meglátjuk őket, éppen a fiúnak kell támogatnia, csitítgatnia az alkoholtól mozgásképtelen, agresszív férfit. Az egymásnak a végtelenségig kiszolgáltatott két embert és a megalázás-megalázottság egyre mélyülő köreit figyelve a kifejlet tragédiát sejtet. A fordított Oidipusz–Antigoné történet a XXI. század elejének Magyarországán egyetlen mozzanatában sem emlékeztethet semmi felemelőre, áldozatosra.

„Egy fiatal társulat számára fontosnak érzem, hogy társadalmi és művészi szempontból egyaránt ’súlyos’ dolgokkal szembesülve keresse útját, kifejezőeszközeit, és nem utolsósorban közönségét” – mondja a rendező, Kövesdy István. Mind az elvégzett munka eredménye (az egyenetlenségekkel együtt, természetesen), mind a két férfifőszereplő alakítása, mind pedig (mint hírlik) a gyergyószentmiklósi közönség fogadtatása egyértelműen igazolta a rendező választását.

Az előadás legaprólékosabban kidolgozott jelenete az állomási négyes az első felvonásban. A két zilált lelkű és hajléktalan kinézetű férfi, miután a másik fiú, Gyuszi elkergette őket, megismerkedik a nevelőotthonból szökött, csicsás göncöket viselő, harsány és pasiéhes csitrikkel. A rövid táncot követő még rövidebb numera, majd a padokon való elvackolódás során a négy ember között számtalan játszmasorozat fut le, amely kirajzolja az erővonalakat elesettek és még elesettebbek között. Az apa tökrészeg és ingerült, s mivel érdeklik a lányok, még inkább szabadulna fiától. Ibolya (Bálint Éva) közönséges és erőszakos, a félszeg Erikának (Domokos Erika) be kell érnie az Ibolya által neki osztott szereppel, s teljes természetességgel abba rúg bele, aki nála is gyengébb: a vak fiúba. Hogy mikor ki kit lök el, kire ordít rá, kit próbál megregulázni – precízen leképezi a rivalizálás, bizonytalan önérvényesítés ösztönös gesztusait.

Ezekben a képekben ismerjük meg Damokos Csaba könnyen variálható, puritán díszletét is: a derékszögű, kopottas plexiépítmény és a két zsámoly a továbbiakban az összes színhely kialakítására képes lesz, s nagyban hozzájárul majd ahhoz is, hogy a végső jelenet, a vak fiú kitaszítása és magára hagyása nemcsak egyszerre hiteles és elemelt, hanem színpadszerű is tud lenni. (Ellentétben a darab ősbemutatóján alkalmazott megoldással.)

Az előadásnak a fentebb idézett jelenet és a végkifejlet közötti részében elsősorban a két férfi főszereplő játékára kell figyelnünk: Barabás Árpád és Antal D. Csaba nem törekszik szociografizálásra, mégis roppant erős figurákat teremtenek, a testi, lelki és környezeti nyomor mélybugyraiba kalauzolva. Ahogy maga a dráma, úgy a két főszereplő is távol tartja magát szerepkörük sablonjaitól, s az erőszak és erőszaknak kitettség, a fájdalom mellett a humor színeit is becsempészik az alakításokba. Feltűnő ugyanakkor, mennyire nincs egyensúlyban a férfi és női szereplők ereje a társulatban. A két lány, miután az első jelenetében felvillantotta karakterét, ennél nem jut tovább a későbbiek során sem. Bálint Éva, aki pedig szerepe szerint a második részben főszereplővé lép(ne) elő, megmarad a harsány, buta és kurvoid leányzó sémájánál. Az intézeti főnéni, Mária alakja teljesen meghatározhatatlan marad Barta Boróka alakításában; igaz, az ő figurája íróilag is jóval kidolgozatlanabb, akárcsak a többi mellékszereplőé (Erikán kívül a Szabó Eduárd játszotta Gyuszié is).

„What a wonderful world” – szól az előadás végén. A halott fiú a színpad egyik oldalán, a többi szereplő, mintegy kalickába zárva, a másikon. Szép kép, valahogy mégsem tesz mély benyomást; talán mert túl direkten akar hatni. A világ világtalansága már nem fokozható vele.

Dömötör Adrienne

10. évfolyam 6. szám
2008. június 24.
Tartalom
A semmi receptje
Hyppolit, a lakáj – Kassai Thália Színház
Jaj, anya...
Charlotte Keatley: Anyám azt mondta, hogy ne – Komáromi Jókai Színház
Két lépés balra, három előre
Antal D. Csaba a szabadságérzet hiányáról
Fájdalom és humor
Kiss Csaba: Világtalanok – Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház
Az ötvenötödik
A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház évada
Jászai Mari-díjas Don Quijote és társai
A Csíki Játékszín kilencedik évada
Kész cirkusz!
Ünnep – M Studio, Sepsiszentgyörgy
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum