Emberi (jó) szokásaink közé tartozik, hogy rendre megemlékezünk a kerek évfordulókról. Mert illik! Pribula László várszínházi igazgatóként ott bábáskodott az első kisvárdai színházi találkozó megszületésénél. Mint mondja, optimista szemléletéből fakadóan a házassági évfordulókhoz hasonlóan ő inkább az ezüst- és az aranyjubileumok megünneplésének a híve. Éppen ezért tervei és reményei szerint a színházi fesztivál 25. évfordulóját majd egy átfogó és hiteles elemzéssel köszöntheti, méltóan az „ezüstfesztiválhoz”.

– Tollforgatóink nemcsak az évfordulókon, hanem minden esztendőben méltatják a fesztivál jelentőségét – mondja Pribula László –, s emlékeztetnek bennünket, hogyan is volt, s mi történt egykoron. Azt gondolom, mindegy milyen céllal és szándékkal teszik ezt, a lényeg, hogy írásaikkal (hozzá)segítik a történetírókat egy alapos és igényes összegző mű kiadásához. Ugyanakkor csak kapkodom a fejem, s néha el-elcsodálkozom a memoárok némelyikén. (Elképesztő, mi mindent éltünk át, illetve kellett volna átélnünk ahhoz, hogy eljuthassunk a XX. évfordulóhoz!?) Komolyan mondom, lenyűgöző némelyek fantáziája!

– Jól érzem, hogy nemcsakszkeptikus, hanem bosszús is?

– Hát hogyne, amikor állítólag olyan dolgok is megtörténtek velünk, amikről eddig halvány sejtelmünk sem volt. Olyanok méltatják a rendezvényt a fesztivál bölcsőjének állítólagos ringatói közül, akik még véletlenül sem voltak ott a születésnél. Ha ugyanis tényleg oly sok önzetlen pátyolgatója lett volna „babánknak” – amely végül is csak felnőtt valahogyan, és van módja megünnepelni 20. születésnapját –, most nem fájna a rendezők feje, hogyan csapjanak felhőtlen mulatságot a kerek évfordulón. Nem szeretnék ünneprontó lenni, de úgy illene, hogy a valóságnak megfelelő módon idézzük fel a fontos állomásokat, amelyeken át eljuthattunk ehhez a nem mindennapi színháztörténeti eseményhez.

– Kik voltak hát az igazi bölcsőringatók?

– Külön névsor citálása helyett helyesebb megadni a tiszteletet mindazoknak, akik lelkiismerettel és egészséges lokálpatriotizmussal segítették az Európában mindmáig egyedülálló eseményt. Nem kell belőlük hősöket kreálni, annál is kevésbé, mert többségükkel ezt már megtette a történelem. Ugyanakkor senki nem várja az igazi „fesztiválbábák” közül a tömjénezést, hiszen nemcsak szívügyünk, hanem kötelességünk is volt cselekedni, és mert önként vállaltuk a sokszor emberfeletti munkát. Igazságtalan volna, ha nem emlékeznénk meg azokról, akik átsegítettek bennünket a hullámvölgyeken, mert bizony voltak olyan periódusok is a történetben, amikor borotvaélen táncolt a fesztivál. De most nem a nehéz időkre akarok emlékezni, annál is inkább, mert a veszélyek már elmúltak. Legalábbis remélem!

– Ön szerint mi a fesztivál legnagyobb érdeme?

– Én azt kívánom volt kollégáimnak, a kisvárdai színházhistória mai formálóinak, hogy legyen hitük és lelkesedésük értékeink megőrzéséhez. Megéri, ugyanis olyan hihetetlen kultúrkincs van birtokunkban, amellyel mindörökre beírta magát Kisvárda nemcsak a művészettörténetbe, hanem a magyarság történetébe is. Mély meggyőződésem, hogy a város ugyanúgy hozzájárult az európai rendszerváltáshoz, mint az a tény, hogy kikiáltották a III. Magyar Köztársaságot. Mi több, mi elébe mentünk a rendszerváltozásnak, amikor felvállaltunk egy olyan eseménysorozatot, amely akkoriban nagy bátorságot kívánt ugyan, de égetően szükség volt rá. A forrongó európai hangulat is segítette ténykedésünket, de számos visszaemlékezővel ellentétben állítom: nem ösztönösen léptünk, hanem tudatosan készítettünk elő a magyarság összetartását erősítő eseményt.

– Miért éppen a színház volt az üzenetközvetítő csatorna?

– A kulturális forradalmak mindig megelőzik a társadalmi változásokat. Ez mindig így volt a világtörténelem színpadán. Más kérdés, hogy miénkhez hasonló újszerű kultúrtörekvésekből sokan megpróbáltak politikai karriert kovácsolni, de hál’ istennek ezek tiszavirágéletűek voltak. A kisvárdai fesztivál ma is azokat a célokat szolgálja, amelyeket annak idején megálmodtunk. A fennmaradás záloga, ha nem engedjük a kontárokat és az ügyeskedőket a fesztivál közelébe!