The show is going on. Mármint Szabadkán. Fárasztó, türelemigényes, energiazabáló csipkegyári szoc-romantikában. Mert: a színház, az a hatoszlopos, 150 éves gyönyörűség, már nincs. Az oszlopok magányosan, csupaszon, vakolat nélkül merednek az ég felé, de mögöttük már nincs épület, csak egy óriási mély gödör. A házat lebontották. De!

The show is going on. A Jadran-féle ex-mozi színpadán. Mi meg (firkászok, bürokraták, mesteremberek, raktárosok) átköltöztünk az eredeti, hamisíthatatlan szocreál feelingbe: a már említett csipkegyárba. A Mladost nevűbe (ami szerbül ifjúságot jelent). Próbatermestül! Omladozó vakolat, egyedi szaglószervi élmény, fűtés egy üvöltő befúvóból (vagyis a próbák csendben, de nagykabátban, az ablak alól settenkedő jeges szellő lágy fuvallatában), aztán, kissé később, a napenergiával izzásig hevített falak hűtése vízzel a tarkódon, pihegve. A szomszéd teremből (függönnyel elválasztva) átkukkant a néni: bekapcsolhatja a sivító szövőgépet vagy az esetleg zavarná a próbát? Viszont az az igazság, hogy mindent meg lehet szokni. Főként, ha mindezt át tudod transzponálni motivációvá. Mint mi (mondjuk rá). Mert dübörgünk ám, teljes erővel! Öt bemutató az évadban:

Először Pacsirta állt elénk Olgával, a Színésznővel meghasonlottan(1), majd Sebastian és Viola (U2 as One) kereste egymást a mediterrán homokban(2), télen Higgins tanított dikciót(3), majd Seress hangja úszott a „sárszegi” porszagú csendbe(4), és évad végén egy magányos szaxofon Szabadkán maradt: Amese hangja(5).

Ja meg: október végén a Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának őrülete a kortárs vajdasági dráma felolvasószínházával, könyvbemutatóval, gálaesttel, Pataki Gyűrű-díj kiosztásával (Faragó Édi Akulinaként a Kisvárdán látható Kicsik és polgárokban).

Versenyben vagyunk/voltunk az Egri Monodráma Fesztiválon (és Pacsirta), a Stúdiószínházak Fesztiválján (Negyedik nővér), a gyulai Shakespeare Fesztiválon (Vízkereszt) valamint itt, Kisvárdán. Nemrég jártunk Temesváron, az évadban volt két tíznapos Bakterház-turnénk Magyarországon, és Vajdaságban is sokfelé játszottunk. A nyáron meghívást kaptunk Esztergomba és Halasra is.

Ha már a nyár: június végétől a Zárórából film noire születik egy elhagyatott gyárudvaron, majd nagy kihívásnak ígérkezik a Palicsi Nyári Színpadon a Jézus Krisztus Szupersztár, amelynek bemutatója augusztusban lesz.

Szóval a show is tényleg going on. Nemcsak a Jadran Színpadon.

Odalenn, abban a bizonyos gödörben, nőnek már a beton-tartóoszlopok, a piros meg a sárga folyton ingázó óriásdaru alatt meredeznek az acélrudak, úgy tűnik, tényleg lesz valami abból az új színházépületből négy éven belül (vállalom, hogy naiv vagyok!)...

De a Soltis Lajos Stúdió nagyon hiányzik. Az az ötven-hatvan férőhelyes pici fészek. Bezárkóztunk ide, és megállt az idő. Innen született a Toll, a Ragyogás, az Étellift, a Murlin, a Záróra... Úgy, magunk közt, bentről és lentről. De jelenleg nincs Soltis, alternatív se. Csak ígérik. Havonta. Aztán megfúrják. Most éppen nem tudom mi van. Úgy hallom, éppen van ígéret.

A jövő zenéje ebben az ígért Soltisban (ha nem, hát a Jadran-hodályban) az Equus Hernyák Gyurkával. Aztán Bérczes Laci jön hozzánk a Gézagyerekkel. Verebes István visszatér Az ember tragédiájával, és az évad végén – Mezei Zolival az élen – nekifutunk egy Záróra-típusú találkozásnak (közben télen egy Ady-Adél-Dodó trió off premierje: Adieu Bandi).

Szóval így. Megyünk tovább. Most meg itt vagyunk veletek (jelenleg feltételezhetően a Művészetek Háza előtti sátor vagy napernyő alatt olvasva ezt a cikket egy kávé vagy sör-fröcsi-várdakeserű mellett). És jövőre is veletek ugyanitt. Addig is: The show is, you know...

1 és Pacsirta – Táborosi Margaréta monodrámája Kosztolányi Dezső nyomán
2 Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is én Telihay Péter rendezésében
3 Lerner-Loewe: My Fair Lady Földes Tamás rendezésében
4 Müller-Seress: Szomorú vasárnap Kovács Frigyes rendezésében
5 Zalán Tibor: Amese marad László Sándor rendezésében