Napi műsor
16:00 Tangó (Kosztolányi Színház Szabadka) Rákóczi-stúdióterem-Versenyelőadás
18:30 Különös történet (Szatmári színház) Művészetek Háza - Versenyelőadás
21:30 Ketten a neten (Bigámia II.) (Marosvásárhelyi szinház) Várszínpad

2007. június 25.
Fordulóponthoz közeledve
Balázs Áron már nemcsak hõsöket játszik

– Ami­kor a Hó­hé­rok ha­vát évek­kel ez­elõtt a Ka­to­na Jó­zsef Szín­ház­ban lát­tam, em­lé­ke­im sze­rint he­lyen­ként rö­hö­gött a kö­zön­ség. Ne érts fél­re, ér­vé­nyes ol­va­sat­nak gon­do­lom a ti­é­te­ket is, de ná­la­tok mint­ha jó­val ki­lá­tás­ta­la­nabb len­ne Roch tör­té­ne­te.
– Nem gon­do­lom, hogy el­tûnt vol­na a hu­mor a da­rab­ból. At­tól is függ, a kö­zön­ség ho­gyan mer re­a­gál­ni a po­é­nok­ra. Volt ma es­te ka­ca­gás, de ta­lán egy pi­cit vis­­sza­fog­ták ma­gu­kat, vagy nem vol­tak biz­to­sak ab­ban, sza­bad-e a sze­rep­lõ­kön ne­vet­ni.

És sza­bad?
– Per­sze, hogy sza­bad. Ne­künk kell el­dön­te­nünk, mi a fon­tos: má­sok­nak vagy ma­gunk­nak aka­runk-e meg­fe­lel­ni. Nem ját­szot­tunk más­képp, mint aho­gyan ott­hon, il­let­ve más ven­dég­já­té­kon. Fi­gyel­tünk is ar­ra, hogy ne csi­nál­junk sem­mit fesz­ti­vá­lo­san.

– Mi­ért, ho­gyan kell fesz­ti­vá­lo­san ját­sza­ni?
– Min­dent be­le­vin­ni, amo­lyan „na, ak­kor majd most jól meg­mu­ta­tom, ho­gyan is kell csi­nál­ni” men­ta­li­tás­sal, ami sze­rin­tem na­gyon ve­szé­lyes. Nem sza­bad azon agyal­ni a szí­nész­nek, még mi le­het ben­ne a da­rab­ban vagy a hely­zet­ben, mert az elõ­adás már kész van. Az egész egy­sé­gét nem cél­sze­rû meg­boly­gat­ni. Per­sze ez az egyénieskedés in­kább tu­dat alatt je­le­nik meg, mert meg aka­runk fe­lel­ni a szak­mai kö­zön­ség­nek, a zsû­ri­nek. Be­val­lom, ma én is ide­ges vol­tam. Pró­bál­tam nyug­tat­ni ma­gam, hogy ez is csak egy elõ­adás a sok kö­zül, nem kell más­képp ját­sza­nom, mint ott­hon. Azt mu­tat­juk meg, amit hoz­tunk. Eh­hez hoz­zá­ten­ni vagy eb­bõl el­ven­ni nem eti­kus és nem egész­sé­ges, mert az akár a pro­duk­ció ká­rá­ra vál­hat.

– Pá­rizs meg­ölt en­gem – mond­ja Roch. Mit ölt meg ben­ne vagy mit ölt ki be­lõ­le a nagy­vá­ros?
– Egy kis­vá­ros­ban élt, ahol nyu­ga­lom vet­te kö­rül. Akar­va aka­rat­la­nul olyan dol­gok tör­tén­nek ve­le, ami­re nem szá­mít. Roch-nak ki­szá­mít­ha­tó volt az éle­te, és mi­u­tán el­in­dul, hogy el­in­téz­zen egy egy­sze­rû­nek tû­nõ hi­va­ta­los ügyet, fo­lya­ma­to­san a vá­rat­lan­nal kell szem­be­sül­nie. Nem talp­ra­esett, nem ta­lá­lé­kony, így hi­á­ba pró­bál­ko­zik a he­lyes vá­la­szo­kat meg­ta­lál­ni, szét­zú­zó­dik a meg­szo­kott élet­vi­te­le.

– Sok kö­zös pont van a sze­rep és a te ha­bi­tu­sod között?
– Én egy kis­vá­ros­ból ke­rül­tem egy na­gyobb vá­ros­ba, de azért en­nél van­nak még jó­val na­gyob­bak. Né­ha za­var ott­hon, Új­vi­dé­ken, hogy a vá­ros egyik vé­gé­bõl a má­sik­ba el­jut­ni csak há­rom ki­lo­mé­ter, de míg oda­érsz, szem­be­sülsz az­zal, hogy min­den­ki megy a ma­ga út­ján, nem tö­rõ­dik a má­sik­kal. Hi­ány­zik a sze­mé­lyes kö­tõ­dés. És igen, az én vér­mér­sék­le­tem is nyu­godt, sze­re­tem tud­ni, mi­kor mi tör­té­nik. Ha be­üt a krach, nem pánikolok, de idõ kell, míg al­kal­maz­ko­dom az új hely­zet­hez.

– Az aka­dé­mi­ai ta­ní­tás nyi­tot­tab­bá tett?
– Nem olyan rég­óta csi­ná­lom, de úgy ér­zem, na­gyon po­zi­tí­van ha­tott rám. Fu­ra ál­la­pot ez, mert az új dol­gok meg­in­dí­ta­nak az em­ber­ben va­la­mit. Gyak­ran jár ez per­sze egy kis fé­le­lem­mel, de az is­me­ret­lent ki­ku­tat­ni, meg­érez­ni min­dig ins­pi­rá­ló.

– Mi­lyen évad áll mö­göt­ted?
– Az ide­it jó évad­nak köny­ve­lem el. Ál­ta­lá­ban amo­lyan hõs­fé­lé­ket ját­szom, de a go­nosz vagy a té­to­va fi­gu­rák ed­dig nem na­gyon ta­lál­tak rám. Sze­ren­csé­re most kap­tam le­he­tõ­sé­get ar­ra, hogy va­la­mi újat mu­tas­sak ma­gam­ból. Az el­sõ be­mu­ta­tóm az Éj­je­li me­ne­dék­hely volt. A Szí­nészt ját­szot­tam, és na­gyon él­vez­tem, mert bár szer­ves ré­sze az elõ­adás­nak, nem ak­ko­ra te­her. És pont azért, mert nem ak­ko­ra raj­tam a fe­le­lõs­ség, sza­ba­dabb­nak ér­zem ma­gam. A Hamlett ha­lott­ban olyan ka­rak­tert osz­tot­tak rám, aki tá­vol áll tõ­lem. Egy pör­gõs ren­de­zõt, aki a ke­le­ti szín­há­zat pró­bál­ja meg­is­mer­tet­ni egy olyan tár­su­lat­tal, akik azt nem ve­szik ko­mo­lyan. Majd „be­csú­szott” egy ven­dég­sze­rep­lés Sza­bad­kán, Mrozek Tan­gó­já­ban Stomil sze­re­pe.

– Az em­ber azt gon­dol­ná, kö­zel áll hoz­zád Mrozek, hi­szen az Emig­rán­sok­kal dip­lo­máz­tál.
– A Tan­gó vi­lá­ga ah­hoz ké­pest meg­le­he­tõ­sen szür­re­a­lis­ta. Moz­gal­mas da­rab, te­le egy­más­nak fe­szü­lõ ener­gi­ák­kal, ami­hez hoz­zá­já­rult még a ren­de­zõ, Pus­kás Zol­tán di­na­miz­mu­sa. És bár is­me­rem jól a sza­bad­ka­i­a­kat, so­kak­kal ré­gen nem ját­szot­tam vagy ed­dig még so­ha. Évad vé­gén pe­dig jött a Ver­seny.

– Ab­ban egy negy­ven fö­löt­ti fér­fit ját­szol. Las­san meg­ta­lál­nak a ko­rod­nál idõ­sebb sze­re­pek?
– Nem bán­nám, mert már nem olyan szí­ve­sen ját­sza­nék húsz­évest. Har­minc­éves va­gyok, rán­co­so­dom, õszü­lök, de nem za­var. A vi­lág­iro­da­lom te­le van kö­zép­ko­rú fér­fi­ak­ra írt jó sze­re­pek­kel. Ami kell, az utol­ér.
Papp Tí­mea

9. évfolyam 4. szám
2007. június 24.
Tartalom
Fordulóponthoz közeledve
Balázs Áron már nemcsak hõsöket játszik
Gyertyák között guillotine
Hamvai Kornél: Hóhérok hava – Újvidéki Színház
Birtokos eset
Alvajáró románc – Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és Yorick Stúdió
Nyílnak-e a kapuk?*
A gondok azonosak, a megoldások különböznek
Amikor állandósul az ideiglenesség
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának évadáról
Hazai pályán a nótárius
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat sikeres szezont zár
Uncili, smuncili
Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos asszony – Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum