Napi műsor
16:00 Tangó (Kosztolányi Színház Szabadka) Rákóczi-stúdióterem-Versenyelőadás
18:30 Különös történet (Szatmári színház) Művészetek Háza - Versenyelőadás
21:30 Ketten a neten (Bigámia II.) (Marosvásárhelyi szinház) Várszínpad

2007. június 25.
Gyertyák között guillotine
Hamvai Kornél: Hóhérok hava – Újvidéki Színház

A szín kö­ze­pén a guil­lo­tine. Mû­kö­dé­sé­re nem so­kat kell vár­ni. Ko­sár­ban pot­­tyan a fej. Fé­lel­me­tes lát­ványt még­sem nyújt; sa­já­tos fi­ók­ként hit­ve­si ágy gör­dül ki be­lõ­le. Szel­le­me­sen já­té­kos öt­let ez, olyan, mely­bõl saj­nos meg­le­he­tõ­sen ke­vés for­dul elõ az Új­vi­dé­ki Szín­ház elõ­adá­sá­ban.

Pe­dig Csík György guil­lo­tine­-t kö­rül­öle­lõ, le­ve­gõs és lát­vá­nyos dísz­le­te akár egy in­ven­ci­ó­zus, a drá­mát ere­de­ti as­pek­tus­ból új­ra­gon­do­ló elõ­adás­nak is te­ret ad­hat­na. Ham­vai Kor­nél sok szét­tar­tó szál­ból ös­­sze­so­dort, mo­za­ik­sze­rû tör­té­ne­tek­bõl fel­épí­tett, meg­le­he­tõ­sen egye­net­len (he­lyen­ként rop­pant szel­le­mes, má­sutt jó­val köz­he­lye­sebb) drá­má­ját a fõ­sze­rep­lõ sze­mé­lye és a pi­ka­reszk tör­té­net lo­gi­ká­ja tart­ja egybe. A mo­za­ik da­rab­ja­it a né­zõ las­san rak­ja ös­­sze; ha eköz­ben a szö­veg hu­mo­ra, az elõ­adás já­ték­öt­le­tei nem so­dor­ják ma­guk­kal s a szí­né­szi erõ nem fog­ja meg, kön­­nyen kí­vül ke­rül­het a tör­té­ne­ten. A Hó­hé­rok ha­va nem „ön­mû­kö­dõ szö­veg”, ér­vé­nyes szín­pa­di for­má­ját ala­po­san ki kell ta­lál­ni. En­nek hi­á­nyá­ban kön­­nyen elõ­for­dul­hat, hogy egy szak­ma­i­lag ki­fo­gás­ta­lan, jó szí­né­sze­ket fel­vo­nul­ta­tó elõ­adás is meg­le­he­tõ­sen ér­dek­te­len­né vá­lik.

Lász­ló Sán­dor kor­rekt ren­de­zé­sé­bõl leg­in­kább az in­ven­ció hi­ány­zik. Azok az öt­le­tek, me­lyek friss iró­ni­á­val, ele­ven, nem kon­ven­ci­o­ná­lis hu­mor­ral dú­sít­hat­nák az elõ­adás szö­ve­tét, eset­leg önál­ló for­mát te­remt­het­né­nek, mely éle­seb­ben sti­li­zál­ná, idé­zõ­je­lek kö­zé ten­né a já­té­kot. Sõt, a ren­de­zõ ál­tal ki­ta­lált öt­le­tek túl ko­moly­nak, je­len­tõ­ség­tel­jes­nek tûn­nek, mi­köz­ben va­ló­ban mély ér­tel­met nem nyer­nek. Igaz ez ma­gá­ra a más te­át­rá­lis for­má­kat meg­idé­zõ arc­fes­tés­re (pon­to­sab­ban a fes­tet­len ar­cú Roch há­zas­pár és a töb­bi fes­tett ar­cú sze­rep­lõ kont­raszt­já­ra), vagy a sa­já­tos me­men­tó­ként csak­nem mind­vé­gig szín­pa­don fe­lej­tett el­sõ ál­do­zat­ra. Nem ér­tel­met­le­nek ezek, a kap­cso­ló­dó as­­szo­ci­á­ci­ós le­he­tõ­sé­gek is vi­lá­go­sak, ám sem gör­dü­lé­ke­nyeb­bé, sem szel­le­me­seb­bé, sem gaz­da­gab­bá nem te­szik az elõ­adást. Erõ­sí­tik vi­szont a te­ret el­le­põ gyer­tyák ál­tal fes­tett kép fe­les­le­ge­sen nyo­masz­tó han­gu­la­tát. Olyan meg­ha­tá­ro­zó öt­let, mely ez­zel kont­rasz­tot ké­pez­ne, nem lel­he­tõ fel a já­ték­ban. Kor­rek­tül le­bo­nyo­ló­dik a tör­té­net, vál­to­za­tos epi­zód­fi­gu­rák lép­nek elénk, me­lye­ket rész­ben re­a­lisz­ti­kus esz­kö­zök­kel, rész­ben éle­sen ka­ri­kí­ro­zot­tan áb­rá­zol­nak a szí­né­szek. Ám a ka­ri­kí­ro­zás esz­kö­zei erõ­sen ha­son­lí­ta­nak egy­más­ra. Ahol a szí­né­szek egye­dibb, sa­já­to­sabb szí­ne­ket ta­lál­nak (Giricz At­ti­la Sansonként, Fe­renc Ágo­ta Na­pó­le­on­ként, Ma­gyar At­ti­la pe­dig va­la­mennyi szín­re­lé­pé­se­kor) ott rög­tön meg­élén­kül, fel­pö­rög, ele­ve­neb­bé vá­lik a já­ték. Má­sutt vi­szont eg­­gyé mo­sód­nak a fi­gu­rák, a re­a­lisz­ti­ku­san áb­rá­zolt ré­szek­ben pe­dig több­nyi­re nem an­­nyi­ra át­ü­tõ ere­jû a szí­né­szi já­ték, hogy a sti­li­zál­tabb, fri­vo­labb ré­szek­kel szem­ben va­ló­ban drá­mai ha­tást biz­to­sít­son ezek­nek a je­le­ne­tek­nek.

Ren­de­zõi in­ven­ció hí­ján a fõ­sze­rep­lõ ki­vé­te­les ala­kí­tá­sa fog­hat­ná ös­­sze az elõ­adást. Ba­lázs Áron al­ka­ti­lag nem a tör­té­ne­lem for­ga­ta­gá­ba ke­ve­re­dett kis­em­ber pro­to­tí­pu­sa. Érez­he­tõ­en dol­goz­nia kell ah­hoz, hogy a sze­re­pet ma­gá­hoz haj­lít­sa, s a mun­ka ered­mén­­nyel is jár: meg­gyõ­zõ­en raj­zo­ló­dik ki a jó­hi­sze­mû, a ma­ga sa­ját mo­rál­já­hoz ra­gasz­ko­dó, a kö­rül­mé­nyek­nek ki­szol­gál­ta­tott hó­hér alak­ja. De hi­ány­zik az ala­kí­tás­ból a más­kor meg­szo­kott szug­gesz­ti­vi­tás, ki­vé­te­les erõ, mely meg­szab­ná az egész elõ­adás irá­nyát és di­na­mi­ká­ját, vál­tá­sa­i­val ta­gol­ná a sú­lyo­sabb és kön­­nye­debb je­le­ne­te­ket, és meg­ha­tá­roz­ná a töb­bi­ek já­té­kát is. Ba­lázs Áron sze­rep­for­má­lá­sa ez­út­tal vál­to­zó in­ten­zi­tá­sú, s így nem szer­ve­zõd­het oly mó­don és olyan egy­ér­tel­mû­en Roch alak­ja kö­ré a já­ték, mint azt ta­lán vár­ni le­he­tett vol­na.

To­váb­bi le­he­tõ­ség pe­dig nincs a szö­veg gaz­da­gí­tá­sá­ra. Ma­rad így az erõs at­mosz­fé­ra, mely el­tér a mû vi­lá­gá­tól, né­hány di­na­mi­ku­sabb, de több le­ül­ni lát­szó je­le­net, s pár fel­vil­la­nyo­zó szí­né­szi pil­la­nat az egy­sé­ge­sen kor­rekt ala­kí­tá­sok kö­zött. Szak­ma­i­lag nem le­be­csü­len­dõ az elõ­adás ho­za­ma, de ah­hoz, hogy a szö­veg iga­zi kva­li­tá­sa­i­ról meg­gyõz­zön, eset­leg még fel nem tárt ré­te­ge­it mu­tas­sa más fény­tö­rés­ben, ki­csit ke­vés­nek tû­nik.
Urbán Ba­lázs

9. évfolyam 4. szám
2007. június 24.
Tartalom
Fordulóponthoz közeledve
Balázs Áron már nemcsak hõsöket játszik
Gyertyák között guillotine
Hamvai Kornél: Hóhérok hava – Újvidéki Színház
Birtokos eset
Alvajáró románc – Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és Yorick Stúdió
Nyílnak-e a kapuk?*
A gondok azonosak, a megoldások különböznek
Amikor állandósul az ideiglenesség
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának évadáról
Hazai pályán a nótárius
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat sikeres szezont zár
Uncili, smuncili
Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos asszony – Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum