|
Napi műsor
16:00 Tangó (Kosztolányi Színház Szabadka) Rákóczi-stúdióterem-Versenyelőadás
18:30 Különös történet (Szatmári színház) Művészetek Háza - Versenyelőadás
21:30 Ketten a neten (Bigámia II.) (Marosvásárhelyi szinház) Várszínpad
|
2007. június 25.
Uncili, smuncili
Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos asszony – Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata
Operettnek lennie kell. A nagy,
fényességes,
dúdolható, szerethetõ,
követhetõ, andalító
és kacagtató
képzõdménynek ki kell
ragyognia a városok
színházainak
mûsorából. Ha
fogcsikorgatva, ha
kifordítva-befordítva, ha
ürességét
drámaivá kinagyítva:
valahogy meg kell lennie.
Ebbõl az
operett-akarásból
nyilvánvalóan Nagyvárad
sem maradhat ki. A problémák
ugyanazok, mint minden, prózai
társulatra alapozott
színházban: kevés a profi
énekes-tudású
színész, és nem sokkal több a
profi tánctudású sem. Lehet,
hogy innen szép gyõzni, innen szép
meghódítani a mûfaj
megkérdõjelezhetetlen
oromzatait. A
nagyváradiaknál is arra kell
inkább koncentrálni: mit
nyújtanak a zenei élmény helyett, hogyan
terelik a figyelmet színészi
ügyességre, színpadi
ötletességre.
Igazságtalanok vagyunk: a jó
zene ott van, megvan a zenekari
árokban. Rézmûves
Zoltán – a
zongoránál – és
zenekara hihetetlen
invencióval kíséri a
küszködõ játszókat,
dzseszszes hangszínekkel és
remek futamokkal örvendeztet meg.
(Természetesen a
tegnap este látottakba bele kell
kalkulálnunk a rossz
hangosítást, a
félrecsúszó mikroportokat: ezernyi
olyan esetlegességet, melyek otthon
kivédhetõk.)
Meleg Vilmos
rendezése a tisztes
lebonyolításra
törekedett egy olyan helyzetben, amikor
a mûfaj
követelményeinek csak egyes
elemeit képes
elõteremteni. Megkapjuk a
játékörömet, a
jókedvû igyekvést, de a
kínos pillanatokból is
bõségesen kijut. Katóka
hûsége és tiszta
ragaszkodása nem
képzõdik meg, ha nincs õneki charme-os,
vonzóan svihák Dorozsmay
Pistája. A szubrett és a
táncoskomikus csak emberileg
rokonszenves: saját rolléjukat nem
töltik ki. Kiss Csaba a prózai poénokban, Molnár Júlia meg a
frenetikusan gátlástalan
orfeumi betétben jó: ez
utóbbi karikatúra lehetett
volna az a csapásirány, melynek
önparódiája számolt
volna a hiányosságokkal,
és elõnyére
fordíthatta volna õket. Ugyancsak
megvan a nyelvhasználat által (is)
létrejövõ komikum Kubanek-Hajdu Géza
figurájában. Ács
Tibor azonban csak a Bajza
utca sarkán álló
palotácskát
kínálgatja szelíden: nincs
szerelmi késõ õsz, utolsó,
formátumos fellobbanás. Gajai Ágnes Pünkösdi
Katókaként szintén
prózai hitelére alapoz:
igazán bájos, hajlékony,
törékeny fruska, akirõl el
lehet hinni – bár mit kéne
bármikor elhinni egy operettben?
– nos, azt, hogy egyszerû,
kartonruhácskás
színinövendék õ.
Száll, leng a légben, mikor a
táncosok röptetik. De dallani
neki sincs kifejezett elõnyére.
A józsefvárosi
udvar népe meg az orfeumi
táncosok csoportjai kellõen
redukált alakzatokat vesznek fel,
így nem vállalják túl
magukat, bár utóbbiak
bejövetele és
kánkánja már a kínos
kategória, amint a jelmezek is
inkább ide sorolnak. Amúgy meg,
memória, csitulj: ez nem
vígszínházi
felújítás, és Darvas Iván
sem jön be többé fehér sállal
a nyaka körül.
Budai Katalin
|
9. évfolyam 4. szám
2007. június 24. Tartalom
Amikor állandósul az ideiglenesség
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának évadáról
Uncili, smuncili
Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos asszony – Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
|
|