Napi műsor
10:00 A szelíd sárkányfiú meséje (Puck Bábszínház) Kamaraterem
16:00 Katonák, katonák (Székelyudvarhelyi színház) Rákóczi-stúdióterem-Versenyelőadás
21:00 Ibusár (Szabadkai Népszínház) Művészetek Háza
21:00 Katonák, katonák (Székelyudvarhelyi színház) Rákóczi-stúdióterem

2007. június 25.
Gurulós Goldoni
Goldoni: Különös történet – Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata

Mi ta­ga­dás, egy pil­la­nat­ra fen­na­kad a pro­duk­ci­ó­val elõ­ször ta­lál­ko­zó né­zõ sze­me, ami­kor a na­gyon is ha­gyo­má­nyos – ár­ká­dos há­zak ál­tal kör­be­vett te­recs­két áb­rá­zo­ló – dísz­le­tû, s ugyan­csak ha­gyo­má­nyos, csi­no­san meg­varrt jel­me­zek­kel el­lá­tott elõ­adás akusz­ti­ku­san is tá­ma­dás­ba len­dül. A né­ma­fil­mek gép­zon­go­rá­ja hal­lik, s mind­vé­gig sür­ge­tett, fe­szes rit­mus­ban ko­pog és pe­reg, mint­ha érez­né, hogy fõ­sze­rep­lõ­nek szán­ták. Er­re a mu­zsi­ká­ra – ho­gyan is mo­zog­hat­ná­nak más­ként? – szag­ga­tott gesz­tu­sok­kal, tal­puk alá kép­zelt, lát­ha­tat­lan kis ke­re­ke­ken gör­dül­nek a ját­szók, és se­gít­sé­gük­kel ak­ku­rá­tu­san le­fut a tör­té­net. Vé­gül is csak annyi tör­tént, hogy a ren­de­zõ Csurulya Cson­gor nem a jel­me­ze­ket hoz­ta hoz­zánk – más ren­de­zõk­höz ha­son­ló­an – a szo­ká­sos száz év kö­zel­be, ha­nem a ze­né­vel tet­te ugyan­ezt.

A já­ték sok­kal in­kább tû­nik Molière egyik apa­át­ve­rõs opuszának, mint egy Goldoni-mûnek. De hát a szer­zõt an­­nyi­szor ren­dez­ték már Marivaux-ra, Shakes­peare­-re, mi­ért ne len­ne le­het­sé­ges ez is, ha a szö­veg­könyv leg­in­kább ezt a geo­met­ri­kus, sza­bá­lyo­san nye­sett, sti­li­zált for­mát kí­nál­gat­ja? (Sem a pla­ká­tok­ból, sem a föl­lel­he­tõ hír­adás­ok­ból nem si­ke­rült ki­de­rí­te­nem, ki a for­dí­tó. Hadd kér­jem új­ból a szín­há­zak dra­ma­turg­ja­it, ha már elõ­zõ évi es­dek­lé­se­ink hi­á­ba­va­lók vol­tak: be­csül­jék meg a for­dí­tó­kat a ne­vük fel­tün­te­té­sé­vel.)

A bõ­rön­dök­kel és úti­lá­dák­kal küz­dõ klas­­szi­kus szol­ga-szol­gá­ló pá­rost Pé­ter At­ti­la Zsolt és Csiki Or­so­lya játs­­sza. A ki­lá­tás­ta­lan sze­re­lem­be esett fran­cia had­nag­­gyal (Nagy Cson­gor Zsolt) épp ak­kor ta­lál­ko­zunk, ami­kor fel­hor­gad ben­ne a meg­old­ha­tat­lan pár­kap­cso­lat­ból va­ló me­ne­kül­het­nék, az a bi­zo­nyos Goldoni-féle fér­fi-me­het­nék. Az igen ép­eszû sze­rel­mes lányt a szép be­szé­dû Vencz Stel­la játs­­sza, ke­res­ke­dõ ap­ját pe­dig Rappert Gá­bor je­le­ní­ti meg. A fi­lo­zó­fus haj­lan­dó­sá­gú, s ön­ma­gát át­ve­rõ apa az egész el­sõ rész­ben fe­hér há­ló­ing­ben csász­kál, mint­ha a hol­land ke­res­ke­dõ há­zi­kön­tö­sé­be búj­tat­va meg­en­ged­het­né ma­gá­nak ezt a „pizsamálkodást” egy má­sik el­adó­ lány, a tör­té­net bo­nyo­lí­tá­sá­hoz szük­sé­ges Constanza (Némethy Zsu­zsa) tár­sa­sá­gá­ban.

A di­ák­szín­há­zak üde­sé­gét és egy­sze­rû­sé­gét idé­zõ já­ték sú­lyos for­mai ter­he­ket vi­sel. Már el­sõ per­ce­i­ben be­mu­tat­ko­zik a ren­de­zõ ön­gyil­kos le­le­mé­nye, a „gép-fél­re”. Ez azt je­len­ti, hogy a Goldoni-dramaturgia ék­szer­szám­ba me­nõ kel­lé­két, a má­sik sze­rep­lõ szá­má­ra el­vi­leg meg­hall­ha­tat­lan fél­re­szó­lá­so­kat nem a szö­ve­gért fe­le­lõs szí­nész mond­ja, ha­nem elõ­re föl­vett mó­don, a tech­ni­kus­sal adat­ja be a ren­de­zõ, sze­ren­csé­re a szí­nész hang­ján. Ezek az égi köz­be­szó­lá­sok azon­ban a leg­fon­to­sabb­tól foszt­ják meg a já­té­kot, a kö­zön­ség­gel va­ló kap­cso­lat­tar­tás ki­ala­kí­tá­sá­tól és a szö­veg csip­ke­fi­nom­sá­gá­nak ér­zé­kel­he­tõ­sé­gé­tõl. Kel­le­met­le­nül so­kan va­gyunk a le­ve­gõ­ben egy-egy pár­je­le­net ide­jén, olyan ér­zés ez idõn­ként, mint­ha a pszichodráma szer­tar­tá­sok ki­se­gí­tõ én­jei be­szél­né­nek be­le a di­a-­ló­gus­ba. Szét is ve­rõd­nek tõ­le a je­le­ne­tek, a mo­no­ló­gok pe­dig meg­sem­mi­sül­nek.

Vi­lá­gí­tá­si prob­lé­mák is szép szám­mal adód­nak, a tér kö­ze­pe sok­szor ma­rad sö­tét­ben, míg az alig hasz­nált márványpadocska szik­ráz­va vi­lá­gít egész idõ alatt. Azt az ér­tel­me­zé­si cé­lo­kat szol­gá­ló szo­ká­sát, hogy a ki­emelt pil­la­na­tok­ra „rá­vi­lá­gít”, az­az a tér na­gyob­bik ré­szé­rõl le­vé­ve a fényt ka­me­ra­ként pró­bál­ja ve­zet­ni a sze­met, sze­ren­csé­re nem al­kal­maz­za kö­vet­ke­ze­te­sen a ren­de­zõ.

Mind­azo­nál­tal: je­len­tõs ren­de­zõi fej­lõ­dést lá­tok a ta­va­lyi kisvárdai be­mu­tat­ko­zás­hoz ké­pest. Egé­szen biz­tos va­gyok ab­ban, hogy ha Csurulya Cson­gor ele­gen­dõ ide­gen elõ­adást lát, sa­ját ma­ga fog rá­jön­ni, hogy nem a vi­lá­gí­tás, nem a gé­pi meg­ol­dá­sok, ha­nem a moz­du­ló szí­né­szi tes­tek ré­vén ér­zé­kel­he­tõ, di­na­mi­ku­san szer­ve­zett, élõ tér ad­ja meg azt a te­lí­tett­ség-ér­ze­tet, amit olyan erõs igye­ke­zet­tel ke­res.

Min­den fö­lös­leg és min­den sal­lang el­le­né­re te­het­sé­get, erõt, s tár­gya­lá­si alap­ként ke­zel­he­tõ tisz­ta­sá­got ér­zek a já­ték­ban.
Gabnai Ka­ta­lin

9. évfolyam 5. szám
2007. június 25.
Tartalom
Nagyon boldog vagyok, hogy utánam nyúltak
Karna Margit újra versenyben Kisvárdán
Mirõl is szól?
Mrozek: Tangó – Kosztolányi Dezsõ Színház, Szabadka
Mint a csataló
Kettõnél többen a Ketten a neten mellett
Gurulós Goldoni
Goldoni: Különös történet – Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata
Kontakttánctól Kulisszáig
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház évada
Más hangsúlyok
Kézdy György, a szövegpárti színészvendég
Még egyszer, hátulra
A Kisvárdai Lapok archívumából
További számok
10. évfolyam (2008)
9. évfolyam (2007)
Impresszum Támogatók Archívum